Gátszakadás fenyeget! Sáros víz hömpölyög az utakon (folyamatosan frissítve)

Fejér megye - A viharos erejű szél, a nagy mennyiségű csapadék miatt kedden is él a piros riasztás a megyében. Az árvízzel sújtott településeken készültség van. Gánton az esőzéstől megduzzadt zápor tározó vize több utcát is elárasztott, a móri halastavak is túlcsordultak.

feol.hu

Gántot elárasztotta a víz

A rendőrség lezárta Gántot, mert a heves esőzés hatására megduzzadt záportározó vize elárasztotta a falu több utcáját. Gántra csak az ott lakók mehetnek be. A település mindkét tározójánál kritikus a helyzet, centimétereken múlik a gátszakadás, a víz már túlcsordul a tározókon.

- A legrosszabbra készülünk, centiken múlik, hogy áttörje a gátat a víz, mindkét tározónál - mondta Spergelné Rádl Ibolya polgármester.
- Bármekkora árkok lennének is itt a faluban, ekkora mennyiségű vizet az sem tudná elvezetni. Nem lehetett volna kivédeni ezt a helyzetet - tette hozzá Szentes László, a védelmi bizottság titkára, miközben a tározótól a falu központjáig kísértük. Ahol egyébként mindenki  - politikus, vadász, tűzoltó, önkéntes, szociális otthon lakója, rendőr, vízügyes, helyi és szomszéd lakos - homokot lapátolt, zsákot cipelt.

A rendőrautóból hangosbemondón szólították fel az embereket, hogy aki tud, jöjjön zsákot pakolni, a víz ugyanis vészesen tört előre, keresztül az úttesten, járdán, vízelvezetőkön. Ám nem csak a védekezésről kellett gondoskodni kedden  Gánton, de a kitelepítésre is fel kellett készíteni az embereket.
Amennyiben erre sor kerül  tudatta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense , akkor a rendőrség gondoskodik a hátramaradt vagyontárgyak őrzéséről. A szomszéd települések is azonnal felajánlották a segítségüket, amint értesültek az árról:
- A csákvári polgármester jelezte, hogy ha ki kell telepíteni az embereket, akkor   kinyitnak minden középületet - árulta el Spergelné. Giesz János, Csákvár első embere is a gátakra sietett a baj hallatán:
- Ha kell, kinyitjuk a sportcsarnokot, az iskolát, bármit. Akár száz embernek is tudunk helyet biztosítani - mondta. - De nem csak Csákvár, Zámoly felöl is fenyegette a víz a kis települést. Elsőként a falu  szélén álló lovarda kerülhet víz alá, ha gátszakadás történik. Az erős sodrú folyam már így is ellepte az udvart.
- Sok ló van itt, nem tudom, mi lesz velük, ha betör a víz. A tulajdonos épp intézkedik, itt van a faluban  - mondta az egyik ott dolgozó, de bekísérni már nem tudott minket,  úgy bekerítette az áradás az épületet.
Késő délutánra azonban sikerült lefektetni annyi zsákot  több tízezret is talán , hogy megelőzzék a gátak átszakadását. Az esti órákra, a kemény munkának köszönhetően  jelentősen csökkent a víz mennyisége a faluban, ám azt nem tudni, hogy az újabb esőzések mennyire nehezítik meg a védekezést. A meteorológiai előrejelzések szerint ugyanis szombatig esős idő várható.

Emelekedett a Velencei-tó vízszintje

A heves esőzések miatt a két hete tartó apasztás ellenére 1 centiméterrel emelkedett keddre a Velencei-tó vízszintje. A  magas vízállás nem fenyegeti elöntéssel a part közeli üdülőházakat - mondta el a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettes főmérnöke. Tóth Sándor tájékoztatása szerint a jelenlegi 173 centiméteres vízállást még 3 centiméterrel kellene csökkenteni az üzemi vízszint eléréséhez.

Egyre több víz folyik ki a móri halastavakból, Bakonycsernyén nincs közvetlen árvízveszély

Kollégánk ismét a móri halastavaknál járt, a délutáni fejleményekről elmondta: a tavak szintje szemmel láthatóan emelkedett, néhány óra leforgása alatt a halastavakból kifolyó víz mennyisége megnőtt, a víz nem fér át a Mórról  Bakonycsernye fele vezető közút hídja alatt, amely így visszaduzzasztja távozni akaró vizet a halastavak fele.  Móron az egyik különösen megduzzadt halastó árapasztóinak mélyítésével, szélesítésével próbálják megakadályozni, hogy a víz kilépjen a medréből.

A 8127-es, Pusztavám és Mór közötti utat kedden ismét sár öntötte el, ott félpályán halad a forgalom.

Bakonycsernyét közvetlen árvízveszély kora délután nem fenyegeti - mondta el munkatársunknak Turi Balázs polgármester, ugyanakkor az elkövetkező órákban lehet számítani a súri víz tetőzésére, amely Bakonycsernyénél találkozik a Gajával.
Fehérvárcsurgón enyhén árad a tározótó, a községben egy utcán vízátfolyások miatt kell védekezni.

A több százezer köbméter vizet raktározó, völgyzáró gáttakkal létesített Móri halastavak helyzete napok óta kritikus. A tavak csordultig vannak, óriási nyomás nehezedik a gátakra. Ha újfent átszakadna egy, akkor ismét olyan lökésszerű  ár indulna el lefelé, Bodajk irányába a Móri vízen, mint május 16-án.
A gátszakadás megelőzése érdekében hétfőn és kedden a magántulajdonú tavak egyik bérlője megnövelte az árapasztók átmérőjét annak érdekében, hogy levezessék a vízgyűjtőn hullott  újabb, nagy mennyiségű  csapadékát - mondta el lapunknak Fenyves Péter, Mór polgármestere, a móri védelmi bizottság vezetője.  A tórendszernek egyetlen kifolyása van. Ez a városból Zirc irányába kivezető műút szomszédságában található. Az út alatt húzódó áteresz a keddi nap folyamán  már szűknek bizonyult a halastavakból távozó víz átbocsotására, így a híd délután már visszafelé duzzasztotta a tajtékzó, sártól sárga habokat.    A víz leengedésének hírére  - mint az Bodajk város honlapján olvasható -  Oszlánszki Zsolt polgármester megtette az előkeszületeket egy esetleges újabb, a Móri vízen levonuló ár fogadására. Utasítást adott homokzsákok beszerzésére, kérte a csurgói  homokbányát, hogy vészhelyzet esetén nyissanak ki, és - mint a honlapon olvasható -  intézkedett a fuvarosok értesítéséről szállítás megszervezése érdekében. A városházán  pedig 24 órás ügyeletet rendelt el.

Megtudtuk, a Bakonycsernyén még a legnagyobb bajban sem ment el egyesek kedve a rosszízű tréfától: ismeretlen személy  kézzel írott leveleket juttatott el az alpolgármester nevében a lakosokhoz. Turi Balázs polgármester három ilyen jellegű levélről tud. A levélben pénzbírság terhe mellett azonnali árkolásra szólítják fel a lakosokat. A polgármester elmondta, a hamisítványok miatt ismeretlen a tettes ellen feljelentést tesznek.

Sáros ár hömpölyög az utakon

Munkatársunk körülbelül egy órája járja a terepet Mór környékén. Felső-Bodajk vasútállomásnál a móri halastavak "túlfolyójaként" funkcionáló móri víz sáros árja a híd alját nyaldossa, a túloldalon már kilépett a medréből, és folyik az útmenti árkokban és a vasúti töltés mellett is. Az itt álló ház tulajdonosa a vizet fürkészi, a ház ugyan még nincs közvetlen veszélyben, de a pincébe már így is szivárog a víz.
Bodajkon a városban is telve az árok, és a Gaja-völgy bejárata Balinka előtt. Itt múltkor az alacsonyan fekvő híd valóságos tóvá duzzasztotta a patak megáradt vizét. A terület most azonban még közel sincs ennyire elárasztva.
Balinka és a zirci útelágazás között ugyancsak kilépett medréből a Gaja, és már nagyobb területet elöntött, de egyelőre nem folyik át a műúton úgy, mint  a május 16-i árvíz alkalmával.

Egy kunkorral elérve a móri halastavak kifolyóját látszik, hogy az út szélén is sáros víz hömpölyög. A velegi úti lakótelep és a város között található a több százezer köbméter vizet tároló móri halastórendszer kifolyója. A gyaloghidat május 16-án elvitte a víz, akkor, amikor átszakadt az egyik gát. A zsilip erősen megrongált állapotban van, hatalmas betontáblák kidöntve, a víz megbontotta a meder falát és szinte eléri az itt található híd alját. Az áteresz teljes keresztmetszetében zuhog, hömpölyög az iszapos lé. Mindeközben rendületlenül zuhog az eső.

A keddre virradóra éjszaka a készülődés, a feszült várakozás jegyében telt a móri kistérség érintett településein. Az esőzés az utóbbi órákban vált intezívebbé, a heves zivatarok most egyelőre  megkímélték a térséget. Ugyanakkor óriási területről gyűjtik össze a vizet például a móri halastavak is: az esőzés hatása később mutatkozhat meg - mondta el érdeklődésünkre Fenyves Péter, Mór polgármestere, a kistérségi védelmi bizottság vezetője, aki reggel terepszemlére indult.

Éjszaka több helyen szerveztek figyelőszolgálatot. Így például – mint egy itt lakótól megtudtuk - a Bodajk-felső, más néven csókakői vasútállomás közúti hídjánál, ahol  - a halastavak egy esetleges újabb gátszakadása esetén – az ár az első csapások egyikét mérheti.

A több százezer köbméter vizet tároló halastavaknál tegnap az árapasztók mélyítésével próbálták csökkenteni a potenciális veszélyt - mondta el Fenyves Péter, akitől azt is megtudtuk: a kistérségben újabb mennyiséget készleteztek homokzsákokból.


Baracsra vasárnap este érkezett a szó szerinti hidegzuhany. A Dunaújvárosi Hírlap munkatársai hétfőn jártak a területen, ahol egyes feljegyzések szerint egy hónap alatt fél éves mennyiségű csapadék hullott le.
Arra, hogy mennyi csapadék gyűlhetett össze a környéken, utal az, hogy hétfőn kora délután a halastavak még mindig száz százalékig tele voltak, Wolf József tógazda szerint a tavak gátjai még (éppen hogy csak, de) bírják a terhelést. A kivezető zsilipeken és az árapasztó részeken át folyamatosan ömlik ki a víz - de még mindig bőségesen van utánpótlása a környékről. Az apasztást nehezíti, hogy a Baracstól délre fekvő vidéken valami visszafogja a szabad áramlást a levezető patak medrében. Vagy valamiféle mesterséges gát van valahol, mondja Wolf, vagy nincs rendesen kitisztítva a meder, ami ilyen időben különösen veszélyes.

Baracsról bővebben ide kattintva olvashat!

Képgaléria a június 1-jei Fejér megyei árvízhelyzetről itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!