Könyv a bazilikáról - egykor ilyen lehetett

Székesfehérvár - Végre a nem szakmabeliek is el tudják képzelni, milyen impozáns volt egykoron a királyi bazilika: Branczeiz Zsuzsanna új könyve végigköveti a templom átépítéseit is.

Házi Péter

- Habár iskolai tanulmányaink során hallottuk röviden Székesfehérvár történelméről is, úgy érzem, a város eddig nem tett eleget annak érdekében, hogy a dicső múltját bemutassa. Ezért is hiánypótló az a könyv, ami végre grafikusan, látványos és közérthető módon mutatja be a királyi bazilikát - fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester a kiadvány bemutatásán.
A könyvet Branczeiz Zsuzsanna székesfehérvári grafikus jegyzi, aki saját bevallása szerint minden fellelhető tanulmányt, könyvet elolvasott az évszázadok során többször is átépített bazilikáról és a hozzá kapcsolódó kerengőről, s ezután állt neki a rajzolásnak. Hogy miért? Elsősorban azért, mert nagyon sokáig maga sem tudta elképzelni, milyen is volt ez a lenyűgöző építmény. Ahogy rajzolt és ahogy közben Biczó Piroska régész szakmailag át-  meg átnézte és korrigálta a vázlatokat, szépen kezdett összeállni a kép, amit most már a városba érkező turisták is láthatnak, ha megveszik ezt a könyvet.
- Rendkívül kevés maradt meg a templomból, így számos kérdésre sosem fogunk választ kapni, más kérdések azonban egy-egy felismerést követően még tisztázódhatnak - emelte ki Biczó Piroska, aki hozzátette, a rajzok alapján a nem szakmabeliek is megérthetik, hol húzódtak a kisebb, román kori templom falai, s miként lett korszakról korszakra egyre nagyobb a magyar királyok koronázó- és temetkezési helye. Mint Brájer Éva alpolgármester kiemelte, a kiadványt a  Tourinform irodában, a Romkertben és a fehérvári könyvesboltokban lehet megkapni, s már most az újranyomásán gondolkodnak, olyan kapós.

Kedden egyébként a megyei és a városi közgyűlés újra foglalkozik a Nemzeti Emlékhely kérdésével, pontosabban a Királyi Séta projekttel. Mint arról beszámoltunk, a városi képviselőtestület a projekttől való elállást javasolja több ok miatt is, most a megyének kell állást foglalnia a kérdésben. Ezzel kapcsolatban Cser-Palkovics András kiemelte, a Nemzeti Emlékhely méltó kialakítása nem Brüsszel ügye, hanem az egész magyar nemzeté, s a kérdést nem turisztikai látványosságként, játszóparkkal és makettvárossal vegyítve kell megoldani. Véleménye szerint a projekt lemondása nem a felelősség elhárítása, éppenhogy ezzel válik lehetővé az, hogy az emlékhely méltó rendezése igazi nemzeti üggyé váljon. S -  mint fogalmazott - ez a felelősség igazi felvállalása.

Cikkeink a Nemzeti Emlékhely kialakításáról ide kattintva!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!