L. Simon a Velence Kapujáról: az átalakítás lehetőség lenne

FMH - Levélben válaszolt L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő Szigeth Gábor Lászlónak, az Angelika Egyesület képviselőjének.

Tihanyi Tamás

A környezetvédő civil szervezet képviseletében Szigeth Gábor a honatya fellépését sürgette a Velencei-tó Kapuja projekt ügyében, a megvalósítás ellen. L. Simon többek között azt írta: levelet kapott olyanok aláírásával is, akik arra kérték, képviselőként álljon ki a megvalósítás mellett. Ő úgy látja, a velenceiek egy része támogatja a projektet, egy része ellenzi, mások pedig csak az első ütem ( a kikötőrekonstrukció, strandfelújítás) megvalósulását szeretné. Nem lehet tudni, kik vannak többségben? A képviselő úgy tapasztalta, a vélemények nem köthetőek pártszimpátiához. Az ellenzők is úgy gondolják, nem lenne szerencsés, ha a terv lefújásával a település elvesztené a jelentős pénzügyi forrást, aminek megszerzésére csak ritkán nyílik lehetősége egy Velence méretű településnek. Az NFÜ és a szaktárca tájékoztatása szerint a projekt nem állítható le, mivel a pályázat és a közbeszerzés törvényes volt. Ez csak kirívó törvénytelenség esetén lehetséges. A megítélt forrás felhasználásáról különben folyamatos törvényességi felügyelet mellett kell elszámolni. A projektet maga a város állíthatja le, természetesen az elköltött pénz visszafizetése mellett. A város kezdeményezheti a projekt tartalmi átalakítását, de ennek az elfogadtatása nem egyszerű dolog - írja L. Simon. - Ugyanakkor ez lehetőség lehet a forrás megtartására és a mostani tervtől eltérő beruházás megvalósítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!