Meghökkentő filmkockák a Fikász családról - Tímár Péter filmje rohamtempóban készült

Minden filmnek megvan a  maga élete. A Zimmer Feri 1997-ben készült, és az évek során  szép lassan  úgynevezett kultfilmmé vált,  visszatérően műsorukra tűzik a  televíziós csatornák. Mint ahogyan  Tímár Péter  rendező többi munkáját (Egészséges erotika, Csinibaba, 6:3, avagy játszd újra Tutti, Csapd le csacsi stb.) is. A Zimmer Feri 1-ben  a balatoni vendéglátás zavarosában próbált nem egészen tisztességes módszerekkel  meggazdagodni a Fikász família,  az idén elkészült második  részben pedig a kastélyszálló biznisszel  próbálkoznak. Az év legszellemesebb   vígjátéka, hirdeti a Zimmer Feri 2 plakátja: ami a történet  fordulatait illeti,  az alkotók beváltják ígéretüket, azt pedig, hogy a közönség is így látja-e, az a mozipénztáraknál, a  nézettség alapján  majd kiderül.  Az viszont tény, hogy  először Fehérváron, a Cinema Cityben láthatták a nézők a filmet. A vetítésre eljött Tímár Péter is, s ha már ott volt, beszélgettünk is.

- Úgy tudom, rohamtempóban készült el a film. Nagyon elfáradtál a végére?

- Az utolsó fázisban már könnyebb volt, abban az időszakban általában az operatőr dől ki, neki akkor kell befényelnie a filmet. De egészen addig némi túlzással napi 24 órákat dolgoztam. A producernek (Kálomista Gábor, a szerk.) köszönhető ez, mert ő mindenképpen szerette volna az Üvegtigris 3 előtt kihozni a Zimmer Ferit. Csakhogy ők már rég leforgatták a filmjüket, amikor mi hozzákezdtünk. Így aztán elképesztő tempót diktáltunk, ráadásul csak 24 napunk volt a forgatásra, pedig a forgatókönyv 28-30 napot kívánt volna. Nem volt idő mosolyszünetre vagy jópofizásra.

- Jól hallottam, szinte rekordidő, nyolc nap alatt írtad meg a forgatókönyvet?

- Valamiféle kegyelmi állapot volt, nem értettem én sem. Ilyen még nem történt velem, nem vagyok nyolcnapos író, előfordul, hogy évekig is írok egy forgatókönyvet. Most viszont valahogy kifolyt belőlem a sztori.

- Pedig közismert, hogy nem szereted a folytatásokat, a sorozatokat. Mégis belevágtál.

- Nem akartam folytatást. Pedig jöttek az ötletekkel, hogy csináljak még egy Csinibabát, és Kálomista is forszírozta egy ideig a Zimmer Feri 2-t. Aztán abbahagyta. Februárban vagy márciusban viszont nekem támadt egy ötletem: mi lenne, ha a Fikász család a kastélyszálló üzletbe bonyolódna. Tulajdonképpen baromi könnyű dolgom volt, mert a figurák megvoltak, csak elő kellett hívni őket az emlékeimből. Talán ezért is ment olyan gyorsan az írás, a színészek pedig rögtön ráhangolódtak a munkára. Sokkal jobbak voltak, mint az első részben, én pedig egyik ámulatból a másikba estem. Olyan ötletekkel rukkoltak elő a forgatáson, amelyektől könnyebben ment minden.

- Pedig nem könnyíted meg színészeid helyzetét. A jellegzetes groteszk mozgás miatt lassítva vesztek fel jeleneteket, esetleg hátrafelé kell menniük egy-egy snittben. Nem okoz ez sok pepecselést?

- A rövid idő miatt ez is nagy kihívás volt, hiszen fele sebességgel dupla annyi ideig tart egy jelenet rögzítése. Nagy türelem kell hozzá, de a színészek nagyon élvezték. Azok is, akik még nem dolgotak velem, köztük Hajdu Steve, Kálloy Molnár Péter, Schell Judit, Molnár Piroska. A trükkosztályon kezdtem a munkámat a filmgyárban, és hamar rájöttem, hogy be kell avatkoznom a képbe. Nekem nem elég, ha felveszek egy színházat, azt szerettem volna, ha valami meghökkentő, furcsa történik a képen. Mindez önmérsékletre is kényszerített, hiszen nem mindegyik téma, sztori viseli el ezt, a 6:3-ba például nem akartam ily módon belenyúlni. Az Egészséges erotikához, a Csinibaba-történethez vagy a Zimmer Feri groteszk környezetéhez jól illik ez a forma, de nem szabad túlmenni egy határon, különben kiröhögnek. A Zimmer Feriben is van olyan érzelmes jelenet, amelyet normál sebességgel vettünk fel.

- Az első részben úgy hagytuk ott Ferit, hogy kicsit beleőrült az egészbe. Kijött az elmegyógyintézetből, most hol folytatja, mit talált ki?

- Néha pszichológushoz jár, pihennie kellene, de ő nem bír a fenekén maradni. Kitalálja, hogy mi lenne, ha szellem kísértene abban a kastélyban, mert erre biztosan rámozdulnának a szellemvadászok, az ezoterikusok. Nem akarom lelőni a sztorit, és ha valaki azt kérdezi, hogy mit akarok ezzel mondani, talán azt tudnám válaszolni, hogy kicsit szeretném kifigurázni a csodavárást, hiszékenységet. Nem akarok megbántani senkit, nem akarom elvenni az illúziót azoktól, akik mindenáron hinni akarnak valami természetfelettiben, inkább csak felkínálom a lehetőséget a választásra. Fontos számomra, hogy ne csak röhögtessen egy film, szóljon is valamiről.

- Úgy érzem, a legtöbb filmed mélyén ott bújkál egy kis szomorúság. A másik, ami feltűnik bennük, a kommunikáció, az a törtmagyar, ahogyan a szereplők beszélnek...

- A filmjeimben valóban érezhető némi melankólia, az illúzióvesztés állapotának nevezném. Ami a nyelvet illeti, nem könnyű ezeket a dialógokat megírni. Úgy vélem, ha valami nem furcsa, feltűnő egy filmben, az nem is érdekes. Lényeges, hogy valamit vigyél haza belőle a moziból. Számomra a mozi egyébként szakrális, kultikus hely, és egyáltalán nem szeretem dvd-n visszanézni a filmjeimet.

- Miért? Közben eszedbe jutna, hogy itt vagy ott másképp kellett volna vágni?

- Így van, annyi hibát fedezek fel bennük, hogy kaparom magam az idegességtől. Arra is rájöttem persze, hogy nem tudnám tökéletesre csinálni, és kér annyi szabadságot a film, hogy kicsit piszkos legyen itt-ott. A néző nem veszi észre, hogy itt-ott van 10 kocka felesleg, de én igen.

- Leállították a honi filmtámogatásokat. Hogy hoztátok össze mégis, szerencse volt?

- Nagyon nehéz volt, és még nem is sikerült összehozni, mert a produkció mindenkinek tartozik, még senki nem kapott semmit. Kálomista őszinte volt, mindenkinek benne van a szerződésében, hogy csak jövőre tud fizetni, ennek ellenére senki nem lépett vissza. Sem a színészek, sem a munkatársaim.

- Van abban valami pikáns, hogy Reviczky Gábor és Szarvas József Rudolf Péter Üvegtigrisében is játszik...

- Imádom Rudolf Pétert, de most dühös voltam rá, mert kopaszra vágatta Reviczky haját. Így kellett elfogadni, parókát nem adhattam rá. Ezért hát jobb híján sapkát viselt a legtöbb jelenetben.

Tímár Péter

Budapesten született, 1950. december 19-én. 1968-tól amatőrfilmesként  dolgozott,  1974-től filmgyári grafikus,  majd trükk-készítő,  1976-85 között a Balázs Béla Stúdió tagja volt, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1984-ben végezte el.  Néhány filmje az említetteken kívül: Moziklip, Vakvagányok, Le a fejjel,  Casting minden.  Következő filmterve egy vak nyomozóról szól, és Eperjes Károlyt  képzeli a főszerepre. Mint mondta, már csak vígjátékot akar csinálni, a szerzői   filmeket (Mielőtt  befejezi  röptét a denevér,  A Herceghaladéka) elkészítette magának.