Megölték, majd elégették a nagypapát

Székesfehérvár - A hétfőn kezdődött tárgyalás folytatásaként csütörtökön Mórocz Emil tanácsvezető bíró meghallgatta a fiatalkorú III. rendű vádlott vallomását, majd több tanút is.

Kovalcsik Katalin

A három fiatal ellen a vád  előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette.  Az  I. rendű  vádlott T. Attila, a megölt L. Sándor  unokája, a másodrendű a felesége,  a harmadrendű pedig a férfi fiatalkorú féltestvére, akivel az édesanyjuk közös.  A hétfői  tárgyalási napon  az asszony nem tett vallomást, csak a férje, csütörtökön a fiatalkorú vádlott is  vallott, de ő sem érezte magát bűnősnek, ahogy a bátyja sem.  A csütörtöki tárgyalási napon először U. Márk fiatalkorú  azzal kezdte, hogy  miután a nagypapa megírta Attiláéknak a levelet, hogy a megromlott viszonyra való tekintettel költözzenek el, másként kényszerkijelentkezésüket intézi,   hármasban mentek  a Nógrád megyei  Terénybe, ahol a kultúrházban Attila  fiatalkorú testvére laptopjára töltötte le az áramátalakító rajzát, hogy el tudja készíteni, majd a nagypapa házában később beüzemelte. 
Másnap éjjel a nagypapa lakórészének bejárati ajtajának kilincséhez kötötte az I. rendű vádlott az áramátalkítót.  Felébresztette a testvérét, majd az udvaron álló kocsiban  töltötték az éjszakát, várva a hatást.
- Azt gondoltam, ha Attila elalszik, hatástalanítom az áramátalakítót, de én is elaludtam - mondta a tárgyaláson a fiatalkorú vádlott. Amikor reggel a nagypapa kilépett az ajtón, érhette valamilyen áramütés, mert kérdőre vonta unokáját, mi ez? Majd megmagyarázom, mondta az I. rendű és elindult a nagyapja után, de közben felvette a lépcső aljához készített  láncvágót. Amikor a fiatalkorú vádlott utánuk ment, azt látta, hogy a nagypapa feje véres, próbál menekülni a bejárati ajtó felé, majd a közelében összesik.  
- Aznap, 2007. június 26-án délután három körül indultunk el Ercsiből, de én Pesten kiszálltam. Nem érzem magam bűnősnek, csak azt tettem rosszul, hogy elhallgattam a történteket, és segítettem betenni a nagyapa testét a csomagtartóba. 

A vallomások közül kettőt hallgatott meg hétfőn a Mórocz Emil vezetette bíróság, az I. és a II. rendű vádlott verzióját. (A hétfői tárgyalásról itt olvashatnak!) 

 A vád előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!