Miért ölték meg a tabajdi pálinkafőzőből eltűnt férfit?

Tabajd - Január 13-án szőrén-szálán eltűnt egy ember a tabajdi pálinkafőzőből. Rejtélyes körülmények között, kabát és iratok nélkül. Pedig boldogulni jött ide, 300 kilométerre hátrahagyva övéit. Sok még a kérdés.

Kocsis Noémi

Vége van! Tizenkilenc nap után véget ért a bizonytalanság, a kétségek közt vergődés és véget ért a reménykedés is. Valaki elvette tőlünk és most már soha többé nem kaphatjuk vissza őt... Ezekkel a szavakkal adta tudtul a január 13-án eltűnt és kedden végre megtalált tabajdi pálinkafőző mester fia a közvéleménynek a tragikus végeseményt. Az újfehértói fiatalembert hatalmas együttérzés kísérte a legnagyobb közösségi oldalon, miután szinte azonnal nyitott egy oldalt Eltűnt az édesapám címmel. A rendőrség emberölés miatt nyomoz, gyanúsítottjuk is van, egyebet nem közöltek.

A rendőrség a nyomozás érdekében nem mond részleteket, közölte Németh-Kész Mónika megyei sajtóreferens. Amit kedden kiadott közleményükből már tudunk: bűncselekmény, emberölés áldozata lett a Tabajdi Pálinkamanufaktúra év vége óta ott dolgozó főzőmestere, az újfehértói K. Péter. A fiatal, életteli, családos, kétgyermekes férfi tavaly elvesztette munkáját, ismerősökön keresztül sikerült elhelyezkednie  igaz, csak lakhelyétől 300 km-re, de boldog volt, hogy végre dolgozhat. A főzde mellé telepített téliesített lakókonténerben élt. Január 13-án reggel vidáman beszélt a feleségével, délután készült haza hozzá, délelőttre még fogorvoshoz ment volna, de oda már nem érkezett meg. A főzde tulajdonosai délután érdeklődtek a családnál, tudnak-e valamit, hol lehet a mester.
Az Eltűnt az édesapám oldalt elindító felnőtt fia, Kazai Péter  párhuzamosan a rendőrségi kutatással, a környék első átvizsgálásával  azonnal apja kereséséhez fogott. Tatabányai, fővárosi kutyás mentőkkel, önkéntesekkel és helybéli segítőkkel egy hét múlva tíz kilométeres körzetben mindent átvizsgáltak, eredménytelenül. Kiragasztott cetliken, televíziós műsorokban, s az internetes közösség folyamatos tájékoztatásával is egyfolytában keresték az apát, de 1-2,  teljesen eredménytelen kimenetelű nyomon kívül nem jutottak tovább. Rejtélyes volt, hogy az eltűnt sem kabátot, sem iratokat, sem mobiltelefont nem vitt magával, konténerbeli holmija is ott maradt...

Kedden a főzde tulajdonosának apósa és az ott dolgozó raktáros felnyitották az épület előtti, súlyos vaskoronggal lefedett cefretartó aknát, amit rendszeresen le kellett szivattyúzni. Azonnal figyelmesek lettek egy ruhadarabra, majd rátaláltak az eltűnt főzőmesterre. Értesítették a rendőrséget. Az elsődleges helyszíni vizsgálat szerint is emberölés áldozata lett az itteni ismerősei szerint csendes, de szívélyes, készséges újfehértói férfi. Bár erről nem kaptunk megerősítést, de helyben rebesgetik, szívszúrás végzett vele, utána került a teli aknába - ám csak körülbelül 3-4 napja. Kérdés, hol volt előtte, mikor állt be a halál és főképp: kinek állt útjába a meggyilkolt?
A rendőrség a helyszínen elfogta és emberöléssel gyanúsítja a raktárost, egy középkorú váli férfit. Szerda délelőtt két szintén váli, szippantással foglalkozó férfi érkezett a manufaktúrához, hogy az illetékeségi körben intézkedő bicskei kapitányság két munkatársa jelenlétében teljesen leeresszék az aknából a cefrét, új nyomok reményében. Felkavaró volt a helyszín, körömdarabok feküdtek az akna körül.
Mind a főzde jelenlévő képviselője, mind a gyanúsított raktáros két váli földije azt mondja, nem ő tette, ő nem tehette, az elhunythoz hasonlóan rendes embernek ismerik. A nyomozás fejleményeiről természetesen beszámolunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!