Navracsics: a kormányhivatal és a megyei közgyűlés nem ellenfél

Székesfehérvár - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken Székesfehérváron arról beszélt: 2013 a járások megteremtésének éve lesz, a választásokra pedig befejezik a közigazgatás átszervezését. Addig feszített tempót és sok parlamenti vitát jósolt a politikus.

Tihanyi Tamás

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és  igazságügyi miniszter pénteken meglátogatta a Fejér Megyei Kormányhivatalt, s ennek során felkereste a kormányablakot is, ahol Dorkota Lajos kormánymegbízottal köszöntötte a tízezredik ügyfelet, Diósi Zsuzsanna székesfehérvári lakost.  A miniszter találkozott a kormányhivatal dolgozóival is, és a közigazgatás átalakításával kapcsolatos  várható  feladatokról beszélt.
 - Csütörtökön fogadta el a Fejér megyei közgyűlés azt a politikai szándéknyilatkozatot, amit még október 3-án kötött a miniszterelnök  a megyei közgyűlések elnökeivel - emlékeztetett Navracsics Tibor.  - Ennek lényege, hogy a megyei fenntartású intézmények a kormányhivatalokhoz kerülnek. A Fejér megyei közgyűlés szavazása is jól mutatja, hogy megyei szinten a kormányhivatal és a közgyűlés nem ellenfelei egymásnak, hanem partnerek, olyan szereplői a megye politikai életének, amellyel  kiegészítik egymást. Vélhetően a jövőben a megyei önkormányzatok elsősorban a területfejlesztés terén kapnak  komolyabb hatásköröket, pontosan azokon  a területeken, ahol a közösségi és kistérségi érzékenység fontos szempontként jön szóba a döntéseknél. A kormányhivatalokra épülő járási kormányhivatalok pedig a szabványosított állami működésben tudnak  komoly szerepet játszani.

A miniszter leszögezte:  az önkormányzati reform és az államigazgatási intézményrendszer kiépítése nem hordoz magában olyan veszélyt, hogy a két szereplő, tehát a megyei önkormányzat és  a kormányhivatal között bármilyen feszültség is keletkezhetne. Erre  - véleménye szerint -  jó példa  Fejér megye. Hozzátette azonban, tudja, a munka még messze nem ért véget.
- Általánosan  vannak eldöntendő kérdések, illetve olyan pontok, amelyek még a parlamenti frakción belül, és az ország közéletében is újra és újra előkerülnek - jósolta újságírói kérdésre válaszolva Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.  - A járási kormányhivatalok a megyei kormányhivatalok alá tartoznak majd, azok területi intézményei lesznek.  Vagyis azokat a feladatokat látják majd  el, amelyeket megyei szinten a megyei kormányhivatalok: ehhez képest tehát nem lesz változás. Az pedig, hogy a megyei kormányhivatalok hatáskörébe pontosan  milyen kérdések tartoznak majd, az az  októberi-novemberi parlamenti viták során dől majd el, amikor az önkormányzati törvényről vitatkoznak az országgyűlési képviselők.
A miniszter úgy látja, elsősorban a megyei kormánymegbízottaknak és a területi államigazgatásban dolgozóknak köszönhetően jelentős lépéseket tettek  abba az irányba, hogy kialakuljon az, amit  jó államnak hívnak.
- Ennek a kifejezésnek a  jelentését kicsit szakmaiatlanul úgy foglalhatnám össze, hogy az a jó állam, amellyel a polgárok elégedettek a szolgáltatások tekintetében  - magyarázta a miniszter.  - Amely barátságos, udvarias. Sok fejlődni valónk van még, de megtettük már  a kezdeti lépéseket.  Úgy terveztük eredetileg, amikor tavaly elindítottuk ezt a programot,  hogy  két-három éves átépítési munka  zajlik, de emellett ügyelünk arra, hogy zavartalanul működjön az államigazgatás gépezete. Úgy tűnik, sikerül teljesíteni ezeket a terveket. A következő év hasonlóan döntő lesz, hiszen a hatáskörök bővülése révén sok új feladattal kell megismerkednie az államigazgatásnak. Aztán 2013 a járások  megteremtésének az esztendeje  lesz, s abban bízom, hogy  2014-re,  a választások idejére már úgy állhatunk a választópolgárok elé, hogy ha nagyon feszített tempóban is, de sikerült elvégeznünk a munkát  - zárta szavait  Navracsics Tibor.

Sehol sem csökkenhet a színvonal

A járási székhelyek kialakításakor arra törekednek, hogy ne csökkenjen a szolgáltatások színvonala, azaz a járás minden településén tudjanak minimálisan olyan szolgáltatást nyújtani, amilyet jelenleg is élveznek már a polgárok.  Ahol tehát már van okmányiroda, az ott is marad. A tervek szerint minden településen, ahol erre eddig is lehetőség volt, megmaradna  az ügykezdeményezési jog, tehát be lehet adni a papírt, el lehet intézni az ügyet.  Ebből a szempontból  a járási székhelyek és a többi település között nem lenne különbség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!