Nyolc súlyos, hét könnyű baleset egy hét alatt

FMH - Az elmúlt 168 órában nyolc súlyos és hét könnyű sérüléssel végződő balesetben kilencen sérültek súlyosan, tizenheten pedig könnyen. Két halálos áldozatot is követeltek a közutak...

feol.hu

Május 8-15. közötti időszakban Fejér megye közútjain 17 bekövetkezett balesetben két személy életét vesztette, kilencen súlyosan, tizenheten könnyen sérültek. Vélhetően a rosszul megválasztott sebesség miatt csúszott ki egy motoros a 63-as számú főúton szombaton éjjel. Holttestére hajnalban bukkantak az arra járók. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség, mint ahogy azét az autósét is, aki az M7-es autópálya jobb pályatestén ért utol egy kamiont csütörtökön éjjel és ütközött neki. A 38 éves sofőr a helyszínen életét vesztette, utasa könnyen sérült.

Elsőbbségi jog meg nem adása következtében három baleset történt, de relatív gyorshajtás, figyelmetlenség, elalvás, rosszullét is okozott sérüléssel végződő balesetet a mögöttünk lévő időszakban. Egy kislány autóbusz takarásából szaladt neki egy elhaladó járműnek Alap térségében és két segédmotoros is sérült, amikor haladásuk közben elestek - tájékoztatta lapunkat R. Szabó Ágnes, a megyei kapitányság szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!