Október 6. - A Haleszban és a Corpusnál is koszorúztak

Székesfehérvár – Csütörtökön délelőtt több helyen is megemlékezést tartottak az aradi vértanúk tiszteletére. Az iskolák műsorait a város és a megye, valamint az egyházak, társadalmi szervezetek képviselői kísérték figyelemmel.

feol.hu

A nemzeti gyásznappá nyilvánított október 6-án a magyar szabadságharc 1849-ben e napon, Aradon kivégzett 13 tábornokára és a Pesten kivégzett Battyány Lajosra, az első felelős magyar kormány miniszterelnökére emlékezünk.

A Corpusnál a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai adtak műsort, megidézve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történéseit, az azt követő megtorlás időszakát.
Vargha Tamás megyei elnök, Brájer Éva fehérvári alpolgármester, valamint Varga Csaba dandártábornok, az Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke helyezett el koszorút a szobornál. Őket a történelmi egyházak és több társadalmi szervezet képviselői követték. Az evangélikus templom melletti téren tartott ünnepségen japán vendégek is részt vettek. A Corpus Hungaricum szobornál az Academia Humana Alapítvány nevében koszorút helyezett el a szobrász özvegye, Wagner Chiyo és Ito Yasuko, japán magyarországi nagykövetének felesége. A Japánban működő Wagner Nándor Emlékalapítvány nevében ketten koszorúztak.

A Haleszban a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola diákjai készültek emlékező műsorral. Ezt követően Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzatának nevében Róth Péter alpolgármester, Pleizer Lajos alelnök, valamint Horváth András országgyűlési képviselő helyezett el koszorút a forradalom és szabadságharc székesfehérvári mártírjainak emlékművénél.

A Pákozdi Katonai Emlékparkban szintén programokkal készültek október 6-ára. A megemlékezésen Brájer Éva alpolgármester képviselte Székesfehérvárt. A mártírhalált halt vértanúk tiszteletére szervezett programon a sukorói általános iskola és a székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola diákjai adtak műsort.

Székesfehérvár polgármestere az emléknapon Nagyváradon vesz részt az ottani ünnepi rendezvényeken, elsőként egy ökumenikus istentiszteleten a Nagyvárad-Olaszi református templomban. Ezután Cser-Palkovics András Nagysándor József aradi vértanú tábornok emléktáblájánál mond emlékező beszédet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!