Örökség napi, kultúrházas programok hétvégéje közeleg

Fejér megye - Szeptember harmadik hétvégéjén tartják hagyományosan a kulturális örökség napjait és a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot. A megyeszékhely intézményei ezúttal is összefogtak, és most együtt készülnek a látogatók hét végi fogadására.

Gábor Gina


A püspöki palota nagytermében a legkülönbözőbb intézmények képviselői közösen ismertették kedden a programokat. Természetesen Székesfehérvár teljes   örökségnapi kínálatát összefoglaló szórólapok is készültek. A tájékoztató házigazdája, Spányi Antal megyés püspök elmondta:  az egyház jelenléte a kulturális életben mindig teljesen magától értetődő volt. Az egyház előszeretettel gazdagította a kultúrát, és a kultúrára támaszkodva is igyekezett közérthetővé tenni  a tanításait. Ez az örökség kötelez: ezért aztán évről évre fontosnak tartják, hogy a kulturális örökség napjához az egyházmegyei intézmények is csatlakozzanak.
Spányi Antal hangsúlyozta,   szeptember 18-án, szombaton, a kulturális örökség napjaival egy időben  egy másik rendezvénysorozat is kezdetét veszi.   Ez a szakrális művészetek hete, amely szeptember 27-éig  tart. Ez a rendezvénysorozat  is összefogással jött létre Fehérváron. Különböző egyházakhoz tartozó intézmények   adnak majd otthont  a rendezvényeknek, bemutatva szakrális emlékeiket is...
Szeptember 18-án 18 órakor a szakrális művészetek hete nyitó rendezvényének a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség Szekfű Gyula utcai épülete ad helyet: ott nyílik meg Havasi Erzsébet és Geosits László tárlata.

Ami az örökség napi rendezvényeket illeti:  úgy tűnik, ezen a hét végén is igen nehéz lesz választani, hová is induljunk, mit nézzünk meg a sok-sok érdekes épület közül...  Ez derült ki a különböző intézmények képviselőinek programismertetőiből.
Egyetlen napra az  idén is megnyílik a közönség előtt a püspöki palota:  szeptember 18-án, szombaton 10 és 18 óra között félóránként, vezetéssel  indulhatnak a csoportok megtekinteni a gyönyörű épületet. De szükség van előzetes bejelentkezésre: ehhez a  Barátok Boltjában igényelhetőek ingyenes jegyek.
A Hiemer-Font Caraffa épületegyüttes is évek óta sokakat vonz ezeken a szeptemberi  hétvégéken. Szeptember 18-án 10-től 12 óráig szeptember 19-én pedig 10-től 17 óráig vezetéssel,    félóránként induló  csoportokban lehet megtekinteni az épületet. Este mindkét napon zenei programokkal várják a közönséget. A Hiemer-ház udvarán szombaton 19 órakor a Mistral együttes ad koncertet, vasárnap 17 órakor pedig régizenét hallgathatunk Róbert György (blockflöte) és Szabó István (lant, ének) tolmácsolásában.  A kulturális örökség napjai szerencsésen egybeesnek a soron következő fehérvári turistanappal. A kétórás belvárosi séták ingyenes idegenvezetéssel szombaton és vasárnap 10, 14 és 16 órakor kezdődnek, indulás az Országalmától.
Ismét láthatják az érdeklődők Székesfehérvár egyetlen ortodox templomát  amely  évről évre megnyitja kapuit a közönség előtt, ilyenkor szeptember harmadik hétvégéjén. Különlegesség, hogy ezúttal megtekinthetjük a  szerb ortodox temetőt is, megismerhetjük történetét, láthatjuk a kápolnát, amelyet Szent Katalin tiszteletére emeltek egy mélyen vallásos özvegy adományából. A Rác utcai templom és a Palotai úti temető is szeptember 18-án 12-től 17 óráig, szeptember 19-én pedig 10-től 17 óráig látogatható. 
 
A fehérvári múzeum  programja idén A felelmelő század  a nemzeti styl című örökség-napi témához kapcsolódik. A Budenz-házban rendhagyó tárlatvezetést tartanak szeptember 19-én 15 órától. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek egy 19. század végi polgári miliőbe. A házban ugyanis Ybl Ervin művészettörténész képző- és iparművészeti hagyatékából látható tárlat.  A vezetés után Zemlényi Eszter énekművész ad műsort Gábor Hajnalka zongoraművész közreműködésével.
Érdemes kiruccanni Fehérvárcsurgóra is, ahol a Károlyi-kastélyban szeptember 18-án 17 órakor nyílik meg Az art nouveau építészet Párizsban című fotókiállítás. Majd  hangversenyt ad Bokor Jutta énekművész és Kolarics Kinga hárfaművész.

Az  örökség napjaihoz kapcsolódik a Kultúrházak éjjel-nappal című program is.  Ha napközben megnéztük a város épített örökségét, szeptember 18-án 18 órától A Szabadművelődés Házában,   22 órától pedig a Megyei Művelődési Központban lazíthatunk. A Szabadművelődés Házában Vászonközösség címmel képzőművészek közös munkát készítenek, a gyerekeknek festéktapics nyílik,és  graffiti-akciót tart a Méhkasaula. Az MMK-ban 22 órától   lesz steptánc-bemutató, és  stílszerűen az alvászavarokról hallhatunk a szakembertől. Szép  gyertyatartókból nyílik kiállítás, a ház fiatal alkotókból álló Start csoportja közösen készít lámpát,  pet-palackból.

Az Örökség-napi programok részletesen ide kattintva tekinthetők meg!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!