Remek szemlével jelentkezett az idei Fejér Megyei Diáknapok

Dunaújvárosban három napon át több ezer diák ostromolta hat helyszínen a kulturális tereket. Az idei Fejér Megyei Diáknapok házigazdája ezúttal a város volt. Hangulatjelentés.

Szabó Szabolcs

Három napon át több mint ezer középiskolás diák vendégeskedett Dunaújvárosban. A megye vaskos hagyományokkal bíró kulturális szemléjén ezúttal hat helyszínen, tíz kategóriában bizonyíthattak a tehetséges  fiatalok.
A programsort pénteken délután a diákszínjátszók kezdték, majd szombatra teljes fokozatba kapcsolt a Fejér Megyei Diáknapok. A több száz  produkció mellett egy gyűjteményes tárlat is várta az érdeklődőket a Munkásművelődési Központban. Az idei év nagydíját a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zsebelte be. Az összesített eredmény szerint a legjobban teljesítő intézmény a fehérvári Tóparti gimnázium lett.

"A pult mögött kisdoktor Titusz" - konferálta fel mindenkori lemezlovasát és ütemfelelősét az utóbbi évtized egyik legmaradandóbb szöveganyagát alkotó hip-hop egylet, a Belga - fogalmazzunk így: együttes.
Belgáék szokásukhoz híven rímbe szőtték a közéleti mozgásokat és minderre erős karmozdulatokkal reagált a hétvégi Fejér Megyei Diáknapok közönsége. Már aki ott volt, ugyanis a mindenkori nagyszínpadhoz szoktatott Belga közel száz fős, ám aktív  közönség előtt fűzhette dalmondókáját. Közben a fehérvári örök lemezlovas szolidan pakolta össze muzsikus szettjét a Bartók színházzal szemben. Saját, igencsak tépázott emlékezetünk szerint  Zöld és  Titusz is szolgált már jó pár FMD-n lemezlovasként, így az olyan vének, mint munkatársunk is, megtapasztalhatták: hála az égnek, minden változatlan!
A fiatalok szépek, jók, nagyszájúak, renitensek és egy-két palacknyi vörösboroskóla is elpattan a téren. De mindez csak a kötelező mellékes, mert a mögöttünk hagyott hétvégén Dunaújvárosba érkező több mint ezer középsulis diák igencsak erős produkciót mutatott  javarészt. Saját, szubjektíven összeállított szemlénk során látogattunk kiváló diákszínpadi előadásokat, a "kertévéken" futó tehetségkutatók mezőnyét csípőből verő habkönnyű poppereket és keménykedő rockereket. Sőt, mióta vénülünk, illik megvallani, beszokunk a népzenei vonalba... És hát ott most sem volt kérdőjel, ízes-míves táncházi produkcióknak tapsolhattunk.



Régi kedvencünk a megyei diákalkotók évről évre jelentkező gyűjtése. A tárlat sajnos ezúttal is rapidra sikeredett, ám, hogy bőséggel terem művészutánpótlás a megyében, az most sem kérdés.
 Kérdést csupán a díjak és nagydíjak kiosztása jelentett. Nos, az idei év nagydíját a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zsebelte be. Az összesített eredmény szerint a legjobban teljesítő intézmény a fehérvári Tóparti lett. A dunaújvárosi intézmények közül a befutó pedig a Széchenyi gimnázium.
A gépezet természetesen nem áll meg, a kaland jövőre, remélhetően éppen ilyen lendülettel folytatódik. Ezúttal Fehérváron. Egy bizonyos: Zöld lemezlovász ott is pörgetni fogja megunhatatlan korongjait...

Az idei Fejér Megyei Diáknapokon is temérdek díjjal honorálta a fellépők teljesítményét a zsűri. Tíz kategóriában hirdettek győztest, emellett kioszottak számtalan arany-, ezüst-, bronz fokozatú minősítést.

A teljes eredménysor ide kattintva elérhető!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!