Titok a horgásztó medrében - gyanús anyagot áshattak el

Ercsi - Minek egy leendő tó medrét előbb kiásni, majd feltölteni, kik, mit ásnak, temetnek, tüntetnek el Ercsi és Ráckeresztúr között? - foglakoztat a kérdés sokakat.

Nagy László


Először is azt kellene elhinnünk, hogy ott, a Szent László-patak környékén nincs semmi, illetve  nincs semmi rendkívüli, ami bárki figyelmére méltó lenne. Aztán meg azt, hogy amit látunk, az se az, ami. Legfeljebb ugyanis csupán némi friss földmunka nyomait láthatja az, aki odatalál  Ercsi közigazgatási területén, a volt cukorgyár, illetve az M6-os közelében.
Ami biztos: errefelé, ahol amúgy a madár se jár, valahogy semmi nem az és nem úgy van, mint ami a hivatalokban, vagy akár a térképeken látszik. De még a párhetes műhold-felvétel is csak tájékoztató jellegű. Most augusztusban ugyanis hirtelen felgyorsultak errefelé az események, amiknek szeptemberben - lehet!  -már nyoma se látszik...
Első megközelítésre legfeljebb az derül ki, hogy egy vállalkozó horgászparadicsomot akar létesíteni ott, illetve arrafelé. Amint azt az emiatt módosított rendezési terv is tartalmazza. A másik tény, hogy valamikor a cukorgyár szennye ömlött ide, s hogy ennek már a nyomai is kezdenek eltűnni.
Az is tény - még ha már nem is sok látszik belőle -, hogy a szóban forgó területen jelentős mennyiségű földet(?), sittet(?), veszélyes(?), vagy csupán nem idevaló anyagot ástak el  nagy sietve. Aztán az is több, mint feltevés, hogy az augusztus 20-i ünnep környékén kiástak egy újabb hatalmas gödröt. Láthatóan gondosan elő van készítve: ha valahonnan, valakik által ide szállítva megérkezne az újabb adag valami, azt gyorsan leöntsék, földdel eltakarják... (No meg persze azt a magyarázatot is el kellene fogadni, hogy ugye építjük, mélyítjük a tavat.)  
Ezideig  és főleg hivatalosan  a hatósági jogkörrel rendelkező illetékeseknek nem is jutott tudomására semmi, ami cselekvésre késztette volna őket. Sem engedélykérés, sem az ott kívánatosnak tartott területhasznosítással ellentétes történések miatt, bejelentés nem érkezett sehova. Se a környezet-, illetve természetvédelmi, se a vízügyi hatóság nem került még lépéskényszerbe, illetve képbe.
Valami mégis elkezdődött. Az ercsi önkormányzat, miután a bennünket is tájékoztató személy informálisan az ő figyelmüket is felhívta a lehetséges visszásságokra, lépett: illetékes munkatársuk haladéktalanul a helyszínre sietett  és dokumentálta az általunk is megírtakat.

Időközben az ercsi önkormányzat irodavezetője, Varga Illés Levente arról tájékoztatott bennünket, hogy elindították a hivatalos eljárást. Kedden helyszíni szemlét rendelt el, amelyre a környezetvédelmi felügyelőséget is meghívta. Addig, illetve ott el kell dönteni ki lesz az eljáró hatóság és tisztázni kell, hogy minek is minősül az Ercsi határába került anyag. Kérdésünkre megerősítette, hogy "amíg egy hulladék összetétele ismeretlen, addig azt veszélyes hulladéknak kell tekinteni".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!