Történelmi siker csákvári focistáktól: pontveszteség nélkül nyertek

FMH - Pontveszteség nélkül nyerte a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot a Csákvári TK, ami Fejérben abszolút rekord, de országos viszonylatban is egyedülálló ebben a szezonban.

Parall Bálint

Harminc mérkőzésből harminc győzelem, 135 lőtt, 9 kapott gól - ez az Aqvital-Publo Csákvár megyei I. osztályú labdarúgó csapatának 2010/2011-es mérlege. A csapat abszolút kiemelkedett a mezőnyből, a tizedik fordulóig gólt sem kaptak, ezt a szép sorozatot a Szabadegyháza törte meg. A mezőnyből egyedül a Velencének és a Martonvásárnak sikerült megszorítania a Csákvárt, a többi csapat egygólosnál nagyobb vereséget kapott a bajnoktól. A csapat ezzel jogot szerzett az NB III-as indulásra - egyébként most először alanyi jogon, korábban is volt harmadosztályú, de akkor fúzióval, nem bajnoki címmel léptek fel -, ott sem kevesebb a cél, mint a pontvadászat megnyerése, amihez a körülmények adottak.

 

 

Százszázalékos teljesítménnyel nyerte a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot a Csákvár. Ez a siker nemcsak Fejér 1951 óta íródó futballtörténetében egyedülálló, de országszerte is az. Ráadásul ez az alig több, mint ötezer fős település három bajnokcsapatot is fel tud mutatni ebben a szezonban, a megyei I. mellett az ifjúsági és a megye III-as csapat is győzött.

A '90-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig - ha az 1989-es Szabadföld Kupa-döntőt leszámítjuk, ahová ötödosztályúként verekedte be magát a klub - a Csákvár már felkerült a futballtérképre, akkor Viszló Csaba támogatásának köszönhetően lépdelt a nemzeti bajnokság harmadik osztályáig. Többek között olyan futballisták fordultak meg a településen, mint Répási László, aki az 1993-94-es szezonban a Váccal bajnoki címet nyert, s 16 góljával 1993-ban gólkirály volt.
 Később azonban a helyi futballra árnyék vetült. Jó tíz évig a megyei harmad-, másodosztályban szerepelt az együttes, majd három évvel ezelőtt jött Csákvár egyik legtehetősebb vállalkozója, Nagy Sándor, aki önkormányzati segítséggel a nagy görög hadvezérhez hasonlóan hosszú hadjáratra indult, és a megyei III. osztályból az NB III-ba segítette a csapatot.
 Az Aqvital-Publo Csákvár ráadásul nem is akárhogyan, az országban egyedülálló módon, pontveszteség nélkül nyerte fennállása első megyei I. osztályú bajnoki címét. Ezzel történelmet írt a csapat, hiszen Fejérben ez az elmúlt hatvan évben másnak nem sikerült. (Ráadásul három bajnokságban is a Csákvár végzett az élen, a megyei I. mellett az ifjúságiban és a megye III-ban.)

 

 


 Ezenkívül a szerzett és a kapott gólok tekintetében is toronymagasan vezet a Csákvár az összmegyei versenyben, hiszen messze nem lőtt senki 135 gólt, és mindenki sokkal többet kapott kilencnél. Persze ez nem meglepő, hiszen bombaerős játékoskeretet állítottak össze a vezetők. Földes Gábor, Györök Tamás egykori élvonalbeli játékosok, Domján Attila, Béres Zoltán, Molnár Viktor, Ambrus Sándor, Hegedűs Ferenc rengeteg másodosztályú mérkőzéssel a háta mögött érkezett Csákvárra, a gólkirályi címet szerző Rigó Gábor NB III-nál nemigen futballozott alacsonyabb osztályban, csakúgy, mint Csordás Tamás, Németh Bálint. Ehhez a maghoz pedig több Videoton-nevelésű fiatal csatlakozott Sötét Dávid, Kamocsa Péter, Kövecses Imre, Molnár Csaba személyében.
Ebből a játékosanyagból azonban csapatot kellett gyúrni, s ez Nyigri Richárd edzőnek és segítőjének, az ifjúsági csapatot is bajnoki címig vezető Toldi Gábornak a feladata volt.
- Nagyon jó és profi szemléletű társaság jött össze Csákváron, nem véletlen tehát, hogy nem a tavalyi garnitúrával értük el ezt az országos hírű sikert - kezdte Nyigri Richárd. - Éppen ezért a játékoskeretben csupán minimális változások lesznek az átigazolási időszakban, minden posztra egy-egy futballista érkezhet. Az már publikus, hiszen megállapodtunk, hogy a középpályát Imrik Lászlóval erősítjük meg.
Sokan sérelmezik a településen, hogy kevés helyi játszik a csapatban, vetettük fel a vezetőedzőnek.
- Ez természetesen így van, de nyitva áll előttük a kapu. Viszont az tény, hogy a csapatba kerülésért meg kell harcolni, hiszen az alanyi jogon nem jár senkinek. Egyébként ahhoz, hogy az  összes korosztályban csapatot tudjunk indítani, a Környével kötöttünk együttműködési megállapodást.
A hosszú távú tervekről Nagy Sándor beszélt. Az elnök és támogató elmondta, hogy az NB II a Csákvári TK célja, hiszen akkor  a már most is segítő Viszló Csabán kívül  több támogatót is csatasorba állíthat.

Györök Tamás befejezte

- A Csákvár 135 gólt szerzett, 9-et kapott.

- Kiemelkedett a mezőnyből, amit jól mutat, hogy a második helyezett Iváncsát 32 ponttal előzte meg.

- A csákváriak három gólkirályi címnek is örülhettek: a megyei I. osztályban Rigó Gábor (33), az ifjúsági bajnokságban Vadászi Bence (46), a megye III-ban Kovács Zoltán (28) kapott különdíjat.

- A Baracs elleni mérkőzésen játszott utoljára Györök Tamás, aki 33 évesen visszavonul.

Szerintem - Matók János jegyzete

Fiatalságom egy részét Csákváron töltöttem, így magától adódott a lehetőség: előbb az ifi, majd pár mérkőzés erejéig a felnőtt CSTK-ban is focizhattam. Az 1970-es évek elején olyan nagyságokra néztünk fel, mint például Magasi Peti, Vatali Tibi, Janky Béla, nem beszélve Knausz Zsidó Imréről. Mi, ifisták, így többek között Németh Rüszi, Pötörke Zoli, Király Jani, és még hosszan sorolhatám a neveket, mindannyian rájuk akartunk hasonlítani
a pályán. Felemelő érzés volt futballozni a kék-sárga szerelésben, amit Mankovics szertáros osztott ki, egy-két laza pofon kíséretében, csak hogy tudjuk, hova is tartozunk igazán...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!