Tűzoltóverseny a Duna-parton

Dunaújváros - Közel négyszáz résztvevőt várnak szombaton az alsó Duna-partra, ekkor rendezik meg a XV. Flórián Kupa országos létesítményi tűzoltóversenyt.

Gallai Péter

- Harminchét létesítményi tűzoltóság alkotja jelenleg a létszámot, a tagság már dupla annyi, mint amikor kiváltunk a LÖTOSZ (Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége) szervezetéből. Az alapító tagok engem választottak, illetve kértek fel az elnöki tisztségre - kezdte a vezető, majd rátértünk az előttünk álló versenyre:

A seregszemle az elmúlt két esztendőben Százhalombattán volt, 2011-ben pedig először Dunaújváros lesz a helyszín. A dolog érdekessége, hogy a tavaly alakult Létesítményi Tűzoltók Szövetségének elnöke a papírgyári tűzoltóság vezetője, Udvardi Sándor.

- Harminchét létesítményi tűzoltóság alkotja jelenleg a létszámot, a tagság már dupla annyi, mint amikor kiváltunk a LÖTOSZ (Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége) szervezetéből. Az alapító tagok engem választottak, illetve kértek fel az elnöki tisztségre - kezdte a vezető, majd rátértünk az előttünk álló versenyre:

A megnyitó szombaton 9 órakor lesz, a verseny 9.30-kor kezdődik. A résztvevők három számban mérik össze tudásukat: kismotorfecskendő-szerelés, ügyességi akadálypálya teljes felszerelésben, füstsátoron keresztül, fali tűzcsapszerelés és sérült kolléga kimentése.

- Igyekeztünk életszerű feladatokat összeállítani, éppen ezért nincsen például futóstaféta. De lesznek színpadi programok, különböző kiállítások is az egész napos program során - tette hozzá a dunaújvárosi elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!