Újabb fehér folt tűnt el a középkori Fehérvár térképéről!

Székesfehérvár - Egy újabb fehér folt tűnt el a középkori Fehérvár térképéről. Siklósi Gyula régész megtalálta a külső Sziget-kaput.

Tribolt Lajos

- Egy ilyen városban, mint Székesfehérvár, minden gödörbe bele kell néznie a régésznek, hiszen az csak ritkán adatik meg, hogy nagyobb területen áshasson - mondja Siklósi Gyula régész.  Így tett. A Palotai út  Tobak utcai  lekanyarodó sáv építésénél is ástak és nem hiába. Megtalálták az úgynevezett külső Sziget-kaput.  Mégpedig pontosan ott, ahol az egyik középkori térkép jelezte.
 Siklósi Gyula úgy véli, a török támadás előestéjén épült k a Sziget külvárosban két erődítés, kapukkal. Az egyik a Hági környékén, a másik a Tobak utcánál. Lavergne mérnök 1689-es térképén a Háginál lévő erődítményre rá van írva, hogy Ingovány-kapu. Nem véletlen, hiszen ott volt az Ingovány nevű falu.  A külső városrész, a Nova Civitas másik kapuja volt a Tobak utcánál. A mostani ásatás azt bizonyítja, hogy  ez a kapu egy nagyobb és egy kisebb földrondellából állt, s kettő között volt maga a kőből épített kapu.  Ennek nagyjából egyharmadát találták meg, mégpedig a nyugati falát. A keleti része a Palotai út építésekor megsemmisült, de rekonstruálható a mostani adatok alapján.

- A kaput a különböző időkből származó források más-más néven említik. Az elsők Sziget-kapuként, a későbbiek Palotai-kapuként. Vagyis két Palotai-kapu volt. Az egyik, a városé a Liszt Ferenc utca végénél - ezt mutatják a z egykori falak nyomvonalát követő, 20-25 centire kiemelkedő  falrekonstrukciók. A másik, a Sziget külváros kapuja volt a Tobak utcánál. Ott ment az út Palota felé.
 Siklósi  azt mondja, az ásatás nagyban bővítette az ismeretanyagot, hiszen megmutatta a külváros határát. Most már nagy bizonyossággal állítható, hogy a Johannita-kolostor és a Szentkirályfölde nevű falu a külváros kerítésén kívül feküdt.
 A  feltárás végeztével az ásatási helyszint visszatemették. A régész szerint azonban érdemes lenne az egykori kaput legalább jelzésszerűen megmutatni, mégpedig úgy, hogy az úttest melletti gyepes részen félméteres falat húzni, az útburkolatban pedig más színű kővel jelezni az egykori építmény alaprajzát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!