Versenyben a nagyik sütijei - a Mikulás zsákja is kiürült

A Nagyi kedvenc karácsonyi süteménye verseny döntőjén hétfőn Elekes András, a Hírlap főszerkesztője köszöntötte a nagymamákat és a rajzokat beküldő gyerekeket. Az eredményhirdetés után kiderült, jővöre is számíthatnak a nagyik arra, hogy versenybe hívja őket a lap. Nemes küzdelembe, amelynek egy a célja: dícsérni a nagyszülők leleményeit.

Kovalcsik Katalin

Akár születésnapi  összejövetelnek is titulálhattuk volna az idei Nagyi kedvenc karácsonyi sütije versenyt, ugyanis az idén a rendezvény betöltötte a 18. életévét, nagykorúvá  vált. A majd két évtizeddel ezelőtt elindult  kezdeményezés  beérett, a Hírlap olvasótáborának   jelentős hányada alig várja, hogy megjelenjen a hír, várjuk a recepteket a versenyre.   December hetedike volt az utolsó határnap, hogy elfogadtuk a sütiajánlatokat, hétfőn kiderült, hogy a zsűrinek az  almás-mákos kőtt rétes ízlett  a legjobban,  második lett az almás-fahéjas kifli, a harmadik helyre egy sós sütemény, a csipkebogyós  kacsamájas hasé került.  Amíg az alapos kóstolgatás, szemrevételezés tartott, addig a Mikulás zsákja kiürült a Novotel hotel különtermében.

- Régebben  hét nap hét édesség volt a penzumom  - mondta  házigazdánk,  Tóth Tamás, a Novotel  szálló igazgatója, majd hozzátette, manapság inkább a sós süteményeket kedveli, és nem a hét minden napján. A hétfői nagyi kedvenc karácsonyi sütiversenyén egyetlen sós finomságot talált volna a hotel vezetője, mivel gyümölcsös süteményeket kértünk a versenyben induló nagymamáktól. Érkezett is bőven recept, szilvagombóc torta, arany pite savanykás almával, túrókrémes-barackos képviselőfánk, köleskrémmel töltött piskóta, tejszínes szilvás pite, almás-kefíres diós pite, töltött kosárka, gumimaci torta, és a sós, csipkebogyós kacsamájas hasé, valamint még sorolhatnám a harminc döntőbe jutott finomságot, és még nem lapoztam bele a többi, a végső megmérettetésbe be nem jutott paksaméta tartalmába. Köszöntőjében Elekes András, a Hírlap főszerkesztője üdvözölte a döntőbe jutott nagymamákat, az unokákat, akik rajzaikkal színesítették a karácsonyváró versenyt. Nem sokkal ezután megérkezett a nagyszakállú, és amíg a zsűri tagjai a szomszédos helyiségben megbírkóztak a szebbnél szebb, és ízekben változatos süteményekkel, addig ajándékot adott gyerekeknek és nagymamáknak is.


A zsűri tagjai - Réginé Rekvényi Marietta, a verseny valamikori fő szervezője, Rebényi Gyula,  zsűrielnök, mestercukrász, Végh József  cukrászmester  - velem együtt próbálták rövid időn belül eldönteni, kinek a finomsága legyen az első a legjobbak közül. Sablon, hogy a zsűrinek nem volt könnyű dolga, de ez az utolsó szóig igaz.
Elsősorban értékelendő, hogy a nagymamák - legtöbbjük buszra szállva utaztatta a frissen megsütött süteményt - vállakoztak a versenyre. Az egyik, a rácsos almatorta, Simon Gézáné, Marika  készítette, megsínylette az utazást, a buszon valaki kissé ránehezkedett a süteményre, de ennek ellenére a tészta, az alma, és a sok dió nagyon finom volt benne, rajta. Aztán volt olyan torta, a gesztenyés, szedres finomság, Korb Tiborné  hozta Mórrol, aminek tejszínes krémje nem bírta a szoba melegét.


- Ez a verseny az országban egyedülálló - kezdte értékelését Rebényi Gyula. - Kipróbált recepteket kaptunk, úgy éreztük, hogy a pillanatnyi forma dönti el, hogy ki kerül a díjazottak közé. Hallani fogják, hogy olyan sütemény is bekerült a legjobb három helyre, ami nagyon egyszerű, amit valószínűleg mindenki el tud készíteni. Mégis díjazott lett, mert olyan a harmóniája, az összízhatása, a tésztája. 


A zsűri döntése egyértelműen az első helyre helyezte a szabadbattyányi  Borostyán Imréné  által küldött, megsütött süteményt, az almás-mákos kőtt rétest. A második lett a  bodajki  Janus Józsefné finomsága, az egyszerű és mégis csodás ízhatású almás-fahéjas kifli. A  harmadik helyre a rendhagyó sós, de csipkebogyóval bolondított kacsamájas hasé került, amit a bakonycsernyei  Réti Lászlóné hozott a versenybe.
Az első három helyezett ajándékba kapta a nemrégiben, a Pannon Lapok Társasága gondozásában megjelent Desszertek könyvét.

A gyerekrajzokról sem feledkeztünk meg, majd' ötven érkezett belőlük, ezek közül választottuk ki az általunk legszebbnek ítélt alkotást. Az első helyet az abai Lajtos Márk  rajza érdemelte ki, második lett  a fehérvári  Varga Laura Dana  rajza, és harmadik a névnapját is ünneplő, hatéves  Kovács Luca  alkotása, amelyen egy emeletes torta is látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!