2016.09.20. 16:15
Csabdi szüreti felvonulás és bál - Hagyomány, melynek élnie kell
Csabdi - Megrendezték a hagyományos szüreti felvonulást és bált a településen szeptember 10-én, szombaton.
Különleges napnak számított szeptember 10-e Csabdiban, ugyanis aznap szervezték meg a szüreti felvonulást és bált. Paizs Edit, a program főszervezője elmesélte, hogy ez az esemény igazi hagyománynak számít több generáció óta. A felvonulás 13 órakor indult. A táncoslábú fiatalok és a falu apraja-nagyja végigvonult a településen lovashintókkal, ezzel is megalapozták a hangulatot az esti bálra, amelyet a helyi iskola udvarában tartottak meg. Volt élő zene és nagy mulatság. Többen is beöltöztek az ünnepség alkalmából. A főszervezőtől megtudtuk, hogy a szombati mulatságra már a nyár óta készült mindenki.
A táncosok hagyományos, népi ruhában mulattak az eseményen (Fotó: Hubai Magdolna)
- A szüreti felvonulás úgy működik nálunk, hogy a fiatalok összegyűlnek a nyár közepétől, s begyakorolják a táncot, amelyet előadnak a felvonuláson. Idén az esemény alkalmából egy helyi kávézó szalmabáb készítő versenyt hirdetett meg augusztusban, a győztest pedig díjaztuk. Sok ház előtt ott díszelegtek a szalmabábok - mondta Paizs Edit, majd hozzátette:
- Nem szeretnénk, ha ez a hagyomány megszűnne.
Az idei évben az időjárás is nagyon kedvezett az ünnepségnek, sőt, az eseményre bicskei és mányi lakosok is elmentek.