A bátorság órája a parlamentben - Hetven éve szólalt fel

1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, akit országgyűlési képviselő lévén mentelmi jog védett. Az akció a totális egypárti diktatúra kiépítésének első lépése volt. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával nyilvánította minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává.

A bátorság órája a parlamentben című írásunkkal emlékezünk. Hetven esztendeje szólalt fel a parlamentben a csákberényi Kovács István országgyűlési képviselő, eredetileg a költségvetés vitájában. Az életét kockáztatta a bátorság óráján. A kommunista diktatúra hideg szele már érződött, bár még reménykedtek, hogy hazánk a demokratikus úton indulhat el a vesztes háború után. Tévedtek.

Kovács István, ezen a szintén sehol meg nem jelent fotón az asztal szemben lévő bal sarkánál ül, sötét zakóban.

Izgalmas lapozgatni A nemzetgyűlés 92. ülése címet viselő parlamenti jegyzőkönyv megsárgult eredeti példányát, részletes leírását a T. Házban elhangzott felszólalásoknak. Ma, a modern technika korában is gyorsírók rögzítik a helyszínen elhangzottakat, ám akkor nagyobb jelentősége volt az írásbeliségnek. A százéves jegyzőkönyv gyorsíróinak becsületére legyen mondva, hogy amikor parázs vitába torkollott az ülés, plasztikusan örökítették meg azt is.

Varga Béla és Kéthly Anna elnököltek 1947. február 7-én, pénteken a parlamentben - a háborúból felocsúdó, már az új forinttal gazdálkodó ország költségvetési vitája folyt. A miniszterelnök Nagy Ferenc is jelen volt, s a pártok felsorolásából kiderül: hiába a legerősebb a választásokon győztes kisgazdapárt (rövidítve írjuk a pártok nevét, mert nehezebb lenne beazonosítani az elődöket és utódokat - a szerk.), a hatalomban jelentős erőt képviselt a győztes szovjetek által preferált kommunista párt.

A kép az 1940-es években készült, soha nem jelent meg sehol - láthatóan politikusi vagy gazdaköri találkozó eseményét örökítette meg. Kovács István az asztal jobb sarkától számítva a második. Nyakkendő nélkül, mint mindig   Fotó: Családi archívum

Kovács István Csákberényben született 1900-ban, mindössze hat elemit végzett kisparaszti gazdálkodó volt, ám a nagypolitikába jutott tehetsége nyomán. A kisgazdapártban politizált országgyűlési képviselőként az 1945-ös választások után, a bizonyítottan elcsalt 1947. augusztusi "kékcédulás" választások előtt.

Csizmás, falusias öltözete tudatosan vállalt külsőséggel is jelezte hovatartozását, ám felszólalásai bizonyították: olvasott, intelligens ember, a vidék, a parasztság, hazája hű fia. Az 1947. évi költségvetési vitában szinte ismeretlenként szólalt fel a kisgazdapárt szónokaként - senki nem gondolta, hogy a második világháború utáni egyik legfontosabb beszéd lesz 1956-ig, illetve az utána következő évtizedekhez viszonyítva is csaknem 1990-ig. A csákberényi Kovács István az életét kockáztatta szavaival - bár biztosan ő sem tudhatta, de bizonnyal érezte a veszélyt.

A törékeny demokrácia a szovjet fegyverek árnyékában utolsó hónapjait élte, már a háború utáni első, demokratikusnak tűnő választások sem a valóságot tükrözték. 1945-ben toronymagasan nyertek a kisgazdák, 57 százalékkal abszolút többséget szereztek, de nyomásra kötelezően koalíciót kellett kötniük a szociáldemokratákkal, a kommunistákkal, a nemzeti parasztpárttal - csekély kisebbségben az ellenzéket jelentették a polgári demokrata pártiak.

Már 1945-ben Dobi István a kisgazdapárt elnöke, több társával együtt beépített kommunistaként vett részt az kisgazdapárt "leszalámizásában" - ez a kifejezés azóta a 20. századi magyar történelmi terminológia része. És ekkor, 1947. február 7-én emelkedett szólásra Kovács István, a költségvetési vitában.

A megőrzött útlevél az eredeti pecsétekkel, aláírással
Fotó: Családi Archívum

A jegyzőkönyv által visszaadott szavai felkészült, széles látókörű, a haza iránt elkötelezett ember személyiségét mutatják, irodalmi szókinccsel, mély érzelmekkel átszőtten. Megértéssel véleményezi pártja nevében azt a 40-50 százalékos lemondást , amelyet a pénzügyminiszter kér a nemzetgyűléstől a szoros költségvetés megalkotásakor. A beruházások és az újjáépítés érdekében a magyar életigény minimalizálása és az önmegtagadás költségvetése is az 1947. évi, véli Kovács István, s végül az előterjesztés elfogadását is bejelenti.

Csaknem másfél órát beszél, szűkebb hazája nevében hívja fel a figyelmet "Budapest küszöbe előtt" a 14-15 magyar falura (Csákberény környékén), ahol a Bicskéről vezető 806-os utat az álló front tönkretette. Nem szerepel a büdzsében erre szánt pénz, pedig az utak járhatatlanok, vasút nincs , a községek helyi elöljárói csekély bérért részt vennének tevőlegesen ezek helyreállításában. Mindenre kitér hozzászólásában, még a méhészekre is, ám itt-ott bele-belesző egy-egy félmondatot a kisgazdákat érő és egyre nyíltabb politikai atrocitásokról. A padsorokban egyre élénkebben reagálnak maguk az érintettek, s viszontkiáltások érkeznek a kommunisták, szocdemek felől - alig győzik a parlamenti gyorsírók azokat is jegyzetelni, lehetőleg a hang tulajdonosának azonosításával.

Kovács István immáron forró hangulatú szavakkal, kiáltványszerűen tiltakozik a nemzetgyűlésben a kisgazdapárt lejáratása ellen, s a vezetők fenyegetettségét sérelmezi. Kovács Bélát, a párt alelnökét nevezi meg látható politikai célpontként, s kényes kérdéseket intéz kimondatlanul a kommunisták felé.

A jegyzőkönyv filmszerű képet örökít meg: Nagy zaj. Az elnök csenget. Halljuk! Halljuk! Felkiáltások. Most visszavágunk! Nagy volt az étvágy! Viharcsengő. Nagy zaj minden oldalon. Egyenkint ki akarnak irtani minden becsületes magyar embert. A parasztság lelkiismerete szólalt meg - hangzik a kisgazdáktól. Mire a kommunistáktól gúnyosan: "A maguk lelkiismerete!"

Tóth Károly székesfehérvári műtermében készült a kép, sajnos, a pontos időpontot nem tudjuk.

Folyamatos kiabálások, csengőrázás, taps és oda-visszavágások szakítják újra és újra félbe Kovács István csákberényi képviselőt, aki derekasan helytáll és vizsgálóbizottság felállítását követeli a pártját ért igazságtalanságok ellen. Látszólag lecsitulva ért véget az ülésnap, de a történelem sajnos, Kovács Istvánt igazolta.

Kovács Béla kisgazda alelnököt és képviselőt 1947. február 25-én este a szovjet hatóságok köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Megjárta a gulágot, raboskodott Moszkvában, csodával határos módon túlélte a megpróbáltatásokat, mint annyian sajnos nem. Szinte hónapok alatt olvad fel a kommunista erőtérben minden más politikai erő, évtizedekre. Kovács Bélát ugyan 1956-ban hazaengedték, 1958-ban még országgyűlési képviselővé is választották afféle "kiegyezés" jegyében.

Kovács István a bátorságáért 1949-ben rendőri felügyelet alá került, 1952-1955 között a gánti bányában segédmunkásként dolgozott. Feleségével, László Zsófiával köztudottan szeretetteljes házasságban éltek 53 évig, a támogató hátországot a harmonikus családi élet nyújtotta a politizáló férjnek és édesapának. Három gyermeket neveltek fel, a legkisebb, Miklós 1950-ben született, ő őrzi a legendás édesapa politikai örökségét és a kutatásra váró dokumentumokat.

Később a helyi népakarat hatására a csákberényi termelőszövetkezet elnökévé választották a volt képviselőt. Az 1956-os forradalom idején neki köszönhetően kímélték meg a jogos haragtól a kommunista kiskirályokat Mór környékén. 1980-ban hunyt el a nagy idők tanúja, aki egyszerű falusi emberként emelkedett ki sorstársai közül, de sohasem szakadt ki közülük igazán. A 20. század fordulatos és viharos 80 évének aktív részeseként tette a dolgát, amit magára vállalt.