Sírt a szél a véres dombok felett - A Fejér Megyei Hírlap megírta a tragédiát és rövidesen emlékművet avatnak a sírokon

Csákberény után Csákvár felé haladva festő ecsetjére való dombok emelkednek, a lejtőkön fehér kövekből kedves szokással feliratokat szoktak kirakni a szerelmesek. Közülük biztosan senki nem sejti (vagy legalábbis évtizedekig, korábbi írásunkig nem sejthette), hogy a műúttól nem messze egykor betemetett gránáttölcsérekben emberi maradványok pihennek, magyar katonák csontjai porladnak elfelejtve a tájban. Hányan veszíthették ott az életüket? Négy zászlóaljnyi katonáról írtak jelentést, márpedig egy feltöltött háborús zászlóaljban elvileg mintegy hatszázan szolgáltak: persze ma már nem tudhatjuk, pontosan mennyien lehetnek a szélfútta dombok alatt.

Miként lehetséges az, hogy erről eddig még a helyiek közül is csak kevesen tudtak, vagy legalábbis vettek tudomást? A válasz egyszerű: haláluk napján alig voltak a településen, a csákberényieket korábban kitelepítették a frontközségből. Veress D. Csaba hadtörténész A Dunántúl hadi krónikája című könyvében az 1945. március 16-án történtekről ezt írta: „Megindult a szovjet csapásmérő csoportosításnak, a 9. és 4. gárdahadseregnek tüzérségi előkészítése. A mintegy 3900 db löveg és aknavető egy teljes órán át ontotta tüzét. (...) A védő magyar 2. páncélos hadosztály 3. és 4. gépesített ezredeinek négy zászlóalja már a szovjet tüzérségi előkészítés alatt katasztrofális veszteségeket szenvedett. A szovjet 9. gárdahadsereg haditudósítója, G. K. Holopov százados így írt erről: Ritkán volt alkalmam háborúban ennyire porrá zúzott peremsávot látni, ahol szinte minden fedezékben több tucat halott feküdt." Érdemes megállni itt és belegondolni: 3900 löveg, halált okádó cső... A szörnyű tűzcsapásról megemlékezik Fegyvertitkok című most megjelent könyvében Sipos Sándor is, aki Fülöp Attila bodajki fegyverszakértő és gyűjtő kutatásait dolgozta fel. Úgy tudjuk, évtizedekig ő volt az egyetlen, aki valaha kutatóárkot ásott a helyen.

Máhr Ferenc szobrász munka közben. A mű egy honvédsírt mintáz

Fülöp Attila elmondta, a Csákberény előtt elhelyezkedő alakulatokat (egyetlen visszavont zászlóalj kivételével) teljesen megsemmisítette a tüzérségi csapás. A magyarok a dolomitsziklás dombok között nem találtak fedezéket, a katonák gyalogsági ásójukkal semmire se mentek a köves talajon. Az oroszok azt hitték, a 3. SS Totenkopf hadosztály katonáival állnak szemben, akiktől mindig megkülönböztetett módon tartottak és ezért aztán nem sajnálták a lőszert. Ám a németek a támadás előtt hátrahúzódtak Sörédre és még csak ott sem voltak a magyarok közelében. A front elvonulása után a földi maradványokat kiszélesített gránáttölcsérekbe temették. Aznap, a helyszíntől mindössze hét kilométernyire irtották ki a bevonuló oroszok Kápolnapuszta teljes férfi lakosságát.

Miként lehetséges az, hogy erről eddig még a helyiek közül is csak kevesen tudtak, vagy legalábbis vettek tudomást? A válasz egyszerű: haláluk napján alig voltak a településen, a csákberényieket korábban kitelepítették a frontközségből. Veress D. Csaba hadtörténész A Dunántúl hadi krónikája című könyvében az 1945. március 16-án történtekről ezt írta: „Megindult a szovjet csapásmérő csoportosításnak, a 9. és 4. gárdahadseregnek tüzérségi előkészítése. A mintegy 3900 db löveg és aknavető egy teljes órán át ontotta tüzét. (...) A védő magyar 2. páncélos hadosztály 3. és 4. gépesített ezredeinek négy zászlóalja már a szovjet tüzérségi előkészítés alatt katasztrofális veszteségeket szenvedett. A szovjet 9. gárdahadsereg haditudósítója, G. K. Holopov százados így írt erről: Ritkán volt alkalmam háborúban ennyire porrá zúzott peremsávot látni, ahol szinte minden fedezékben több tucat halott feküdt." Érdemes megállni itt és belegondolni: 3900 löveg, halált okádó cső... A szörnyű tűzcsapásról megemlékezik Fegyvertitkok című most megjelent könyvében Sipos Sándor is, aki Fülöp Attila bodajki fegyverszakértő és gyűjtő kutatásait dolgozta fel. Úgy tudjuk, évtizedekig ő volt az egyetlen, aki valaha kutatóárkot ásott a helyen.

Fülöp Attila elmondta, a Csákberény előtt elhelyezkedő alakulatokat (egyetlen visszavont zászlóalj kivételével) teljesen megsemmisítette a tüzérségi csapás. A magyarok a dolomitsziklás dombok között nem találtak fedezéket, a katonák gyalogsági ásójukkal semmire se mentek a köves talajon. Az oroszok azt hitték, a 3. SS Totenkopf hadosztály katonáival állnak szemben, akiktől mindig megkülönböztetett módon tartottak és ezért aztán nem sajnálták a lőszert. Ám a németek a támadás előtt hátrahúzódtak Sörédre és még csak ott sem voltak a magyarok közelében. A front elvonulása után a földi maradványokat kiszélesített gránáttölcsérekbe temették. Aznap, a helyszíntől mindössze hét kilométernyire irtották ki a bevonuló oroszok Kápolnapuszta teljes férfi lakosságát.

Vécsei László polgármesterrel egy korábbi írásunk, találkozónk során egyeztünk meg abban, hogy méltó emlékművet kell állítani az elesettekért, hiszen ez bár megkésett, de szent kötelesség. Helyi összefogás eredményeként már készül az alkotás Máhr Ferenc csákberényi szobrászművész műhelyében. A páskomi domboknál március 14-én, 11 órakor kezdődik az avató ünnepség, a megemlékezés, az ünnepi beszédet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Törő Gábor országgyűlési képviselő mondja el, majd a letakart honvédsírt mintázó szobrot Brunner Vilmos református lelkész és Mórocz Tamás plébános áldja meg.

Vécsei László polgármester az emlékmű makettjével. Összefogtak a méltó megvalósítás érdekében. Fotók: Lovász Lilla

Az ünnepséget megelőzően, február 27-én, pénteken 18 órakor a történtekről előadást hallgathatnak meg a helybéliek, akiket ez alkalomból a csákberényi művelődési házba várnak. Fülöp Attilát kérdezem majd, aki erre az alkalomra elhozza a harcok jellegzetes fegyvereit is. Törlesztünk egy kicsit egy több évtizedes adósságból.

Történelmi cselekedet lesz ez: Csákberény és az érző lelkek számára bizonyosan.