Csákvár

2016.08.23. 16:45

Floriana - Posztumusz elismerés és kulturált környezet

Csákvár - A Floriana nap évek óta sokak számára jelent kikapcsolódási lehetőséget Csákváron. Ez már a második év volt, hogy eltávolodtak a búcsús hangulattól.

S. Töttő Rita

Kézműves faluval, népi játszótérrel, zenés-táncos előadásokkal fűszerezve rendezték meg idén augusztus 20-án a Floriana napot, melynek részeként idén posztumusz díszpolgári címet osztott ki a város vezetése. Ezúttal a néhai Eörsy Nagy Ferenc részesült az elismerésben, aki kántortanító volt, ő szervezte meg korábban az első Takarékszövetkezetet Csákváron. Emellett évek óta hagyományos program a Floriana napon a kulturált környezetű lakóházak közti versengés végeredményének kihirdetése. Ezúttal Pulai Árpád, Herczog Mihály és Bakonyi István számára ítélték oda e különleges elismerést, amely városnak, tulajdonosnak egyaránt büszkeséget jelenthet.

Színes programkavalkád fogadta a Floriana napra érkezőket Fotó: Némedi István

A Floriana nap egyébként láthatóan egyre terjedelmesebb, ami azonban mégsem megy a minőség rovására: a tavalyi évben alig több mint egy tucat kézműves vett részt rajta, idén pedig már 36 árus kínálta portékáját.

Címkék#Csákvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!