Dég

2014.07.31. 13:20

Falunapi horgászverseny a Park-tónál

Dég - Negyvenkét hallal büszkélkedhet a Park-tónál rendezett, falunapi horgászverseny gyermekkategóriájának nyolcesztendős győztese.

Sebestyén Lilla

– Harminchárom éve rendezünk horgászversenyt a dégi, Anna-napi falunap alkalmából. Ez már ős régi hagyomány nálunk – mesél Zsigmond Mihály, a Park-tó Horgász Egyesület titkára, a víz mellett üldögélve, ahol a festői táj látványával egyszerűen képtelenség betelni.

Nagy valószínűséggel ez is oka annak, hogy ennyien látogatnak el ide évről évre, beleértve a gyerekeket, ifjakat is, akiknek szombaton rendeztek versenyt, az immár 53. falunap alkalmából.

A Park-tónál rendezett horgászverseny ifjú díjazottjai: (jobbról balra) Dominkó Kolos, Merbler Zoltán, Tóth Emese, Borbély Dorina, Szanyi Bettina, Vas Róbert, Tóth Kornél és Sáfrány Péter. Fotó: Koppán Viktor

Tizenhét gyermek és öt ifi horgász jelentkezett idén – és szerencsére nem csak fiúk neveztek, a lányok is szép számmal képviseltették magukat a versenyen. Így a szervezők őket is díjazták. A versenyen minden nevező kapott egy úszót, és egy kis édességet, illetve az első, második és harmadik helyezettek ezen kívül különböző horgász felszerelésekkel is gazdagodtak.

A versenyben többen is kiemelkedő eredményeket értek el, a gyermekkategória első helyezettje a nyolcesztendős, kápolnásnyéki Merbler Zoltán lett, aki már három éve visszajáró nevező. Zsigmond Mihály azt is elmondta, minden évben igen szép eredményeket ér el a fiatalember, ezúttal is, két díjat tudhat magáénak: a gyermekkategória első helyét és ráadásnak ő volt az is, aki a versenyzők között a legtöbb halat fogta, összesen negyvenkettőt.

Mint megtudtuk, a horogra akadt pikkelyesek többsége kárász, vagy kisebb ponty volt, a legnagyobbat, az ifjak aranyérmese, Tóth Kornél fogta ki. A falunap második napján, a felnőtt kategória indulói lepték el a tó környékét. – Itt a tét már egy kicsivel nagyobb volt, az első helyezett – azaz Faragó Zoltán – egy ajándékutalvány mellett a vándorkupát is magáénak tudhatta és persze haza is vihette – tette hozzá a szervező.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!