Egyéb

2017.09.04. 06:56

Október 15-ig ismét versenybe lehet szállni az Energy Globe Magyarország díjakért

Az immáron második alkalommal megvalósuló Energy Globe Magyarország díj a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményének hazai fordulója.

Az E.ON által támogatott díj célja, hogy a leginnovatívabb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseknek nyilvánosságot és elismerést biztosítson, és hozzájáruljon a környezet- és energiatudatos szemlélet népszerűsítéséhez. Tavaly vállalati, önkormányzati és a fiatalok szemléletváltásáért dolgozó projektekkel lehetett nevezni, idén azonban további 3 kategóriával bővül a pályázat, így még színesebb lesz a paletta. Mostantól energiahatékony, környezetkímélő épületekkel is lehet versenyezni, és olyan magánszemélyek pályázatát is várják, akik a háztartásukban, tágabb közösségükben környezet- vagy energiatudatos, változást hozó kezdeményezést indítottak el. Sőt, azok az úttörő fiatalok is jelentkezhetnek, akiknek az energiához, fenntarthatósághoz kapcsolódó innovatív ötletük és prototípusuk van, és ennek a megvalósításához szeretnének szakmai és anyagi támogatást kapni.

Pályázni 2017. október 15-ig lehet a díj weboldalán, egy egyszerű nevezési űrlap kitöltésével. A beküldött nevezéseket először az energetika, klímaváltozás és innováció terén elismert szakértőkből álló zsűri értékeli, azt azonban, hogy a bíráló bizottság által kiválasztott döntős pályázatok közül ki legyen a győztes az egyes kategóriákban, a közönség döntheti el online szavazással.

A start-upokat, fiatal vállalkozókat, egyetemi csapatokat célzó Ötlet kategóriában kizárólag a szakmai zsűri döntése alapján hirdetnek nyertest, ők részt vehetnek a düsseldorfi székhelyű a:gile accelerator launchpad tréningjén. Ha itt jól szerepel a csapat, továbbjuthat az akcelerációs szakaszba is, amely egy 22.000 eurós támogatással járó, 3 hónapos, düsseldorfi üzletfejlesztési program. Így a győztes nemcsak szakmai mentorok irányításával fejlesztheti tovább vállalkozását, hanem belépőt nyerhet a nyugat-európai piacra is.

A nyerteseket 2018 tavaszán, ünnepélyes díjátadó keretében hirdetik ki. A kategórianyertesek a fenntarthatósághoz, energiahatékonysághoz, az okos otthonokhoz és az innovációhoz kapcsolódó díjakat vehetnek át. A verseny fődíját, egy 100% elektromos Nissan LEAF-et a zsűri által kiválasztott legjobb pályázó viheti haza További információ: www.energy-globe.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!