A kalotaszegi hímzés története

Hímzés, mint reklámfogás?

Ezen a területen jött létre, illetve itt készült először a híres nevezetes kalotaszegi hímzés, amelyre a lendületes vonalvezetés mellett egyedülálló módon az írásosság megjelenése a jellemző.

Az írásos hímzés megjelenése

Bár sokan úgy vélik, hogy az írásos hímzés a gépi hímzéssel együtt jelent meg, a gyakorlatban ez a kalotaszegi hímzés sajátosságának tekinthető idestova több mint egy évszázada. A helyiek ezt a fajta megoldást először a konfirmálásra szánt női vállfűs ingek díszítésére alkalmazták, és jellemző volt, hogy egy munkadarabot csak egyetlen színnel varrtak ki, és a színt mindig az adott illető kora, valamint tisztsége határozta meg.

Miután a második világháborút követően a vállfűs ingek megszűntek, az írásos hímzés nem tűnt el, sőt mi több, átkerült a hétköznapi használati tárgyakra, így megjelent a párnákon, a lepedőkön, a terítőkön, sőt a falvédőket, a kendőket és szinte mindent díszítettek így a helyiek. Mára megszűnt, de akkoriban jellemző volt a keskeny kisírásos hímzés, ami mellett ma a 6-9 milliméteres szélességű zsinórokból álló kalotaszegi nagyírásos a jellemző, amelyek a színeik és a motívumvilágaik tekintetében a mezőségi, a torockói és az udvarhelyi hímzésekkel hasonulnak.

Az írásos hímzés kapcsán az egyik legjellemzőbb alapanyag a kender- vagy a pamutos vászon volt, melyek közül utóbbit fodorvászonnak is nevezték, mert elkészítésekor a patakparton verték, és ettől ráncok, fodrok keletkeztek az anyagon. Ma már csak a kendervászon jellemző a kalotaszegi hímzésre, sőt az egykoron színezett házi cérnát is a bolti pamut, valamint a műszálas cérna, de a kormos mártott madártollal való mintarajzolás helyett is töltőtollal dolgoznak már a helyi asszonyok. Az ismétlődő motívumokhoz ma már papírból vagy műanyagból készült sablonokat alkalmaznak, hogy azok egyformák legyenek.

A kalotaszegi hímzés motívumvilágában nagyon sok a növényi motívum, így a rózsa, a páfrány, a makk, a gyöngyvirág, a tulipán és az életfa, de a tárgyak és az állatok is gyakran megjelennek, így a kosár, a csillag, a kocka vagy a cserép mellett a madár, a lepke és a kígyó. A hímzési szakirodalom rendszerint a felépítésüknek megfelelően csoportosítja a különféle motívumokból felépülő mintákat, amelyeket írással dobnak fel a helyiek. Az írásos munkákat egyébiránt a láncöltéshez kapcsolódó kis- vagy nagyírásos hímző öltéssel alkotják meg. Ezek általában szélesebbek a láncöltésnél, és mivel egy lapos zsinórhoz hasonlítanak, ezért gyakran zsinórvarrásnak is hívják, amivel nagyobb terület is könnyedén befedhető.

A kalotaszegi hímzés meghatározó alakjai

A kalotaszegi hímzésnek számtalan meghatározó alakja volt az évek során. Az egyik első Gyarmathy Zsigáné, aki az 1885-ös évi országos kiállításon egy komplett kalotaszegi szobát mutatott be saját kézimunkáiból. Érdekesség, hogy ekkor nagyon kevesen készítettek kézimunkákat, és a kiállított darabok között nagyon sok a ládák mélyéről került elő, ezáltal vélhető, hogy az egyes textíliák akkor már több generációsak lehettek.

Jelentős alakja volt a kalotaszegi hímzés fennmaradásában Jankó János néprajztudósnak, aki szinte egész életét a környékbeli emberek viseletének, életmódjának, építkezésének, szokásainak és folklórjának szentelte. 1892-ben egy külön néprajzi tanulmányai is megjelent Kalotaszeg magyar népe címmel. Hasonló munkát végzett Malonyai Dezső is, aki egy a magyar népművészetet bemutató könyvének első kötetében A kalotaszegi magyar nép művészete címmel rengeteg fényképet és rajzot közölt az akkori írásos hímzésekről.

Az első világháborút megelőző népművészeti hanyatlásból Kónya Gyuláné, született Schéfer Teréz lendítette ki a kalotaszegi hímzést. Az egykori magyavalkói református lelkész felesége ugyanis összegyűjtötte a régmúlt textíliáit, valamint összegyűjtötte a helyi úri hímzéseket és kazettás mennyezetfestményeket, amelyek alapján megalkotta ezek mintáit, melyeket kivarratott a hozzáértő asszonyokkal.

Az ő örökségét folytatta tovább Vince Zsebe Kata, aki több mint 50 éven át írta és gyűjtötte a tanítójától átvett mintákat. Miután Kata Magyarvalkóra házasodott, de gyermektelen maradt, egész életét az iratos hímzésnek szentelte, és halála előtt írásait átengedte lemásolásra, így azok mindmáig fennmaradhattak.

Ők voltak azok, akik hozzásegítették a kalotaszegi hímzést ahhoz, hogy a második világháborút követően is fennmaradhasson a varrottasok iránti érdeklődés, aminek következtében a környékbeli asszonyok elkezdtek eladásra varrni, és bár ezek silányabb minőségűek voltak, mint az eredetiek, de a motívumkincsek tekintetében nem volt különbség köztük.

Forrás: cegespolo.eu