Ahol minden élet-halál kérdése

- Összeírtam pár dolgot - tesz elém kétoldalnyi jegyzetet Sárkány Ágnes, a Szent György kórház intenzív osztályának főorvos asszonya.

- Köszönöm - pillantok a papírokra, s rögtön megakad a szemem egy mondaton: "Az intenzív osztályon nagy a dolgozók kiégésének veszélye."

Megvallom, ez egyáltalán nem lep meg.

Az állandó életveszély közvetlen közelében dolgozni nem lehet egyszerű.

- Mit tudnak tenni ellene? - kérdezem udvariasságból, mert úgy gondolom, szinte semmit.

- Meggyőződésem, hogy sokat - cáfolja a főorvos asszony ki sem mondott kételyeimet. - Mindig mindent megbeszélünk. Nálunk nem szégyen segítséget vagy tanácsot kérni.

A teljes intenzív osztályon 45 orvos és 101 nővér dolgozik: a részlegen harmincegy ágyon havonta száz beteget látnak el

Időközben köpenyt, papucsot húzunk, elindulunk vizitelni.

- Nem érzem a kórházszagot - mondom Fürész Miklósné főnővérnek, miközben a kezeim fertőtlenítem.

- Tisztaságszag van - bólint mosolyogva az asszony, akiből árad a derűs nyugalom.

- Hogyan bírja ezt idegekkel? - nézek riadtan a monitorokkal teli központi pult felé.

- A mindennapi csodákra gondolok - nyom a kezembe egy maszkot -, arra, amikor olyasvalaki tér vissza az életbe, akinek erre már gyakorlatilag semmi esélye nem volt. Például a fiatalemberre, akit tavaly két kisgyerek és szerető család várt, hetekig hányódva kétségek között. A tüdőgyulladás majdnem elvitte. Azóta többször is meglátogatott bennünket, de először csak a feleségét ismertem fel. Merthogy egykori betegünk annyira megváltozott.

Fémállványokon sorakozik az ampullák, üvegek tömkelege
Fotó: Koppán Viktor

Közben az első szobához érünk. Meglepődök, mert nagyon fiatal nő ül az ágyon. Ránézésre bármikor kisétálhatna innen.

A főorvos asszony meghallgatja az osztályos orvos halk, néhány mondatos, beszámolóját, aztán hozzám fordul.

- Nem csak elhárítjuk, de próbáljuk megelőzni is az életveszélyt.

A második szobában pontosan olyan bácsi fekszik, mint amilyet magam elé képzelek, ha azt hallom: intenzív osztály. Körülötte műszerek sokasága, a képernyőkön számomra követhetetlen vibrálás.

- Mennyi idő felmérni a beteg állapotát? - kérdezem a mellettem álló fiatal doktort.

- A műszerekre pillantva pár másodperc - villan a szikár férfi szemüvege -, de minden adat csak útmutató. A legjobb berendezések sem képesek helyettesíteni a személyes vizsgálatot. Az orvos kicsit rosszkedvűnek tűnik.

Némi faggatózás után megtudom az okát is. A bácsi tíz napja fekszik az osztályon, de az állapota semmit sem javult.

Az állandó életveszély közvetlen közelében dolgozni nem lehet egyszerű. Általában már az egyetemen eldől, hogy ki az, aki az intenzív osztályt választja - mondta Nemes Csaba doktor

- Előfordul, hogy valakiről lélekben már lemondanak? - kérdezem szinte zárójelben, mert ez kényes téma.

- Tudom, hogy most azt kéne mondanom: nem. Ám olykor elérkezik a pillanat, amikor már minden arra mutat, hogy ennyi volt. Persze, sem a figyelmünk, sem a lelkiismeretünk nem szunnyad, de.... Nem magyarázom tovább, biztosan érti, mire gondolok.

Időközben az osztály központi pultjához érünk.

- Az életmentő gyógyszerek közvetlenül az ágyak mellett vannak - mutatja Lukács Beatrix nővér -, a többi pedig itt. Plafonig érő szekrényekben, fémállványokon sorakozik a pirulák, ampullák, infúziós zacskók és üvegek tömkelege.

- Biztos vagyok benne, hogy csukott szemmel kivennék akármelyik gyógyszert - nézek körbe a fiatal, láthatóan nagyon összetartó csapaton.

- Nincsen olyan, hogy csukott szem - dorgál szelíden a főorvos asszony -, a szakmai tudás magabiztosságot ad ugyan, ám elbizakodottnak lenni szigorúan tilos.

Találomra lépek oda a fiatal, számítógépe fölé görnyedő férfihoz. Csak a nyakában lógó sztetoszkóp jelzi, hogy orvos.

Az állandó életveszély közvetlen közelében dolgozni nem lehet egyszerű. Általában már az egyetemen eldől, hogy ki az, aki az intenzív osztályt választja - mondta Nemes Csaba doktor

- Általában már az egyetemen eldől, hogy ki az, aki az intenzív osztályt választja - mondja Nemes Csaba. - Engem egy pillanat alatt megragadott ez a hivatás. Az, hogy bármelyik pillanatban válságosra fordulhatna a helyzet, de a legtöbbször mégsem fordul. Az, hogy közvetlenül és gyorsan segíthetek.

- Igen, de olykor nem tud segíteni.

- Megvisel mindenkit - bólint Nemes doktor -, különösen a fiatalok, a gyerekek elvesztése. Az nem természetes.

- Otthon is eszükbe jutnak a betegek?

- Persze. Ez elkerülhetetlen. Sok olyan esetünk van, amelyeket nem tudunk kizárni a gondolatainkból.

Mintha csak forgatókönyv szerint haladnánk, egy tizenéves fiút pillantok meg, túlzás nélkül, szörnyű állapotban. Sárgálló lábfejei kivillannak a fehér paplan alól. Olyanok, akár a vészjelző lámpák.

- Vele mi lesz, megmenekül? - nézek szinte könyörgőn az egyik orvosra.

- Ha rajtunk múlik, nyáron jön vissza hozzánk, de már látogatóba. Ám akárhogy nézzük is, most élet-halál között lebeg. Tesszük a dolgunkat, és reméljük, hogy ennyi elég.

Sárkány Ágnes 2001 óta vezeti a hivatalosan Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátónak nevezett osztályt a Szent György kórházban. (Aneszteziológia: fájdalomcsillapítás, altatás.) Az intenzív részlegen 31 ágyon havonta száz beteget látnak el. A teljes osztályon 45 orvos és 101 nővér dolgozik.

Fentieken túl évente 18000 műtétet hajtanak végre, amelyek nagy része sürgősségi, azaz tervezhetetlen.