Életmód

2015.11.20. 11:23

Az énekszó erejével a kisbabákért

Furcsa és megható látvány egyszerre, ahogyan egy inkubátor mellett énekel és gitározik valaki. Intim és mégis nagyon nyilvános pillanat ez, amikor a kórházban aggódó szülők szorongását énekszóval próbálják oldani azok, akik vállalták ezt a szolgálatot. A PIC Ringatót a kisbabákért, a családokért indították el, és a jelekből úgy tűnik: egyre nagyobb szükség lesz rá

Bokros Judit

Az autóban ülünk, Budapest felé tartunk. Szerda délelőtt három Ringató foglalkozás Gazdagréten, ezután indul a székesfehérvári Horváth Irma a Semmelweis Egyetem Bókay utcai Gyermekklinikájára, ugyancsak Ringatót tartani. Ám ezek rendhagyó alkalmak. 

A kórház általában nem az a hely, ahol a legfelszabadultabban lehet énekelni, mondókázni, egy gyermekfoglalkozást megtartani. A klinika Újszülött Intenzív Osztályja (NIC) pedig még érzékenyebb helyszín, hiszen az itt dolgozók a Közép-Magyarországi Régió, valamint Nógrád és Heves megye legsúlyosabb beteg kora- és újszülöttjeinek életmentését végzik. Ám éppen ezért, e nehéz körülmények között gyógyuló kisbabák és szüleik helyzetének megkönnyítésére szervezték meg az úgynevezett PIC Ringató (PIC: Perinatális Intenzív Centrum)alkalmakat.

A Bókay utcai klinikán Hazay Tímea Ringató foglalkozásvezető (jobbra) segített a PIC Ringató megvalósításában
(Fotó: Marosi Viktor)


Horváth Irma az ötödik olyan foglalkozásvezető, aki elvállalta, hogy a Kodályi elveken nyugvó, Gróh Ilona által alapított Ringató program alapján élő énekszóval, hangszerjátékkal segítse a kis betegeket és hozzátartozóikat a kórházi miliőben. Irma jelenleg kéthetes váltásban utazik a Bókay utcai Gyermekklinikára, teljesen önkéntesen vállalva a szolgálatot. 

- Egyszerűen éreztem magamban egy hívást a felkérés után, valami azt súgta, hogy helyem van ott – meséli az autóban. -  Hazay Tímea, aki a Bókay utcában elkezdte a PIC Ringatót,  idén januárban keresett meg azzal, hogy a Péterfy utcai kórházban is szükség lenne erre, s ő rám gondolt. Végül mégis maradtam a Bókayban, ahol a képzést kaptam Tímeától. Nagyon izgultam az első alkalom előtt. Először csak figyeltem, néztem, hogyan zajlik egy-egy ilyen éneklés, beszélgetés. Hiszen a Ringatós ez esetben nem csak énekel, hanem kicsit el is beszélget azzal a szülővel, aki megengedi, hogy odaüljünk mellé és a kisbabája mellé az inkubátorhoz. Nem csupán a babának zenélünk tehát, hanem az anyát, apát, egy egész családot kell megérintenünk – mondja Irma, s hozzáteszi: előfordul, hogy olyan kicsinek is énekelnek, akinek nincsenek ott a szülei. 

- A lényeg az, hogy be tudjuk vonni az édesanyát, édesapát az éneklésbe, hiszen az ő hangjuk nagyon fontos a babának. Ám semmi sem kötelező, ha a szülő csak hallgat minket, vagy dúdol, az is jó.  Van, aki nyitottabb, van, aki zártabb. Ha inkább beszélgetni akar a szülő, nem baj, mert a cél az, hogy jobban legyenek és megnyíljanak. Nagyon szép átalakulások történnek egy-egy ilyen alkalom során. Emlékezetes például az az apa, aki egy műtét után azonnal velem együtt énekelt és szinte fél szavakból is megértettük egymást. Egy kisfiú anyukája pedig nagyon aggódott, kezdetben sem magát, sem a babát nem tudta megnyugtatni, ám a pár hónap alatt, míg a kórházban találkoztunk, énekeltünk, teljesen megnyílt.

Horváth Irma fehérvári Ringató foglalkozásvezető


Irma úgy tapasztalta: a szülő hangulatát mindig emelik ezek az alkalmak, de sok függ attól, honnan indulnak. Amikor már közel van a kórházi távozás időpontja, mindenki sokkal felszabadultabb, mint például egy súlyos műtét előtt. Ami teljesen érthető. A kisbabákon is látszik a hatás: az énekszóra, a gitár hangjára általában ellazulnak, nagyot nyújtóznak, van, hogy elalszanak. S általában igaz: ha az édesanyában oldódik a szorongás, a szomorúság, akkor a kicsi is jobban érzi magát. 

A felkészülés Irmánál elsősorban lélekben történik. Sosem tervezi meg előre, mit énekel, szinte maguktól jönnek a Ringatókon amúgy is sokszor elhangzó dalok, amik illeszkednek a helyzethez: Kicsi vagyok én, majd megnövök én,  Takaród hadd igazítsam, és a többi. 
- A legfontosabb az – fogalmaz Irma -, hogy jelen legyek a pillanatban, s vegyem észre, ott és akkor mire van szükség. Mit szeretne a szülő? Vidámabb dalt vagy altatót, mondókát, esetleg beszélgetést. És az is nagyon lényeges, hogy - bár megérintenek ezek a szituációk - ne éljem bele magam túlságosan mások történetébe. Mert én azért vagyok ott, hogy pozitív energiát, erőt adjak, amiből a szülők, a babák meríthetnek.  

Szorosabb kapcsolat, gyógyító erő

A Bókay utcába déli egy óra körül érkezünk, a klinika épületében már vár bennünket Hazay Tímea Ringató foglalkozásvezető és az újszülött intenzív osztály vezetője, Szabó Miklós. A sárbogárdi származású doktor a kezdetekről mesél az impozáns könyvtárszobában:
- Még évekkel ezelőtt alakult nálunk egy szülőcsoport, amelynek gyógyult gyermekei Ringató foglalkozásokba kapcsolódhattak be itt, a klinikán. Ebből kiindulva született az ötlet: mi lenne, ha nem csak akkor vehetnének részt a családok ebben a programban, amikor a gyerekek már hazamentek, hanem amikor még itt vannak. A PIC Ringató 2014. január 1-től indult, és - túljutva a kezdeti nehézségeken -, lassan két éve tart – mondja Szabó Miklós, akinek – munkatársai mellett – törekvése az, hogy az újszülöttet is minél inkább önálló igényekkel rendelkező személyként kezeljék.

Saját méréseik ugyan nincsenek arról, milyen fizikális hatásai vannak a PIC Ringatóknak a csecsemőkre, ám több nemzetközi klinikai kutatás is alátámasztja a zene és az anya hangjának gyógyító erejét a PIC osztályokon. Az biztos, hogy a nagyon komoly kezelésen áteső kicsiknek még jobban szükségük van az édesanyjuk, apjuk hangjára, becézésére, mint az egészséges újszülötteknek. S ha ez valamivel ösztönözhető, akkor miért ne tennének érte? Számukra a baba és a szülők jól léte egyaránt fontos, anélkül is, hogy ezt tudományos eredmények igazolnák. 

- Meg vagyok róla győződve, hogy az újszülöttek gyógyulását, fejlődését elősegítheti ez a program– teszi hozzá a főorvos, akiről kiderült: életében már gyermekkora óta fontos szerepet tölt be a zene, az éneklés. Talán ezért gondolta úgy, a muzsika lélekre gyakorolt hatása egy kis beteg fölépülésében is nagy szerepet játszhat

Hazay Tímea remek partnernek bizonyult a PIC Ringató megvalósításában. Ő abból indult ki, hogy az anya és a gyermek közötti kapcsolat a zene által csak szorosabb lehet. 

- Azoknak a családoknak, akiknek a babaszoba helyett az intenzív osztályra kerül a gyermekük, még fontosabb, hogy valahogyan segítsük a pozitív érzelmek előtérbe kerülését. Ehhez kiváló eszköz a zene univerzális nyelve. Azt szeretnénk elérni, hogy a szülő, az édesanya merjen énekelni, dúdolni, mondókázni a babájának, mindegy, milyen a hangja. Az ő gyermekének úgyis ez a legfontosabb, az, hogy az érzelmek hangján szóljanak hozzá. Az sem baj, ha valaki sír, hiszen azzal is oldódik a fájdalom – fogalmaz Tímea, aki egy friss örömhírt is közöl: egy pályázaton elnyert támogatásnak köszönhetően több mint egymillió forintot fordíthatnak a PIC Ringató fejlesztésére. A jövőben pedig a jelenlegi öt mellett szeretnének más kórházakba is bejutni, hogy minél több érintett családnak segíthessenek az énekszó, a zene erejével.

Géphang és zenés áhítat

Az intenzív osztályra a beöltözés után lépünk be, s egy ápoló már szól is Irmának: amott egy vállalkozó kedvű édesapa. Az egyik inkubátor mellett ül Kupás Deák László, aki hat napos kisfiát, Nimródot tartja a karjaiban. Irma csöndesen megszólítja, majd kis beszélgetés után helyet foglal mellettük és belekezd az éneklésbe. Tavaszi szél vizet áraszt , Kicsi vagyok én és a többi. Nemsokára megérkezik az édesanya, Kurucz Zsuzsanna is, aki hamar bekapcsolódik a dalolásba. A gépek folyamatos pittyegése között zenés áhítat – az ápolók, orvosok közben jönnek-mennek, senki sem zavartatja magát. 

Zsuzsától megtudom: Nimród nem koraszülött, a 38. héten jött világra Kistarcsán, császármetszéssel. Nem sokkal a szülés után azonban oxigénhiányos állapotba került, amit ott kezeltek, de a babát még aznap átvitték a Bókayba, azóta ott gyógyul. Szerencsére nem kell sokáig maradniuk, aminek nagyon örülnek. A PIC Ringatóról korábban csak olvastak a klinikán, ám most személyesen is megtapasztalhatják, milyen kisfiuknak közösen énekelni – Nimród láthatóan lazul a dallamos hangokra, kis kezeit mozgatja, elégedetten bújik meg az apai karban.

Kupás Deák László, párja, Kurucz Zsuzsanna és kisfiuk, Nimród a Bókay utcai klinikán (Fotó: Bokros Judit)


Egy másik teremben a dunaújvárosi Ferenczi Juhász Éva öleli magához kislányát, Fannit, akivel másnap hazamehetnek. Rajta már látszik a felszabadultság, azonnal hajlandó Irmával énekelni. Mint kiderül, volt náluk korábban Ringatós, és annak is örült. Éva mindannyiszor úgy vette észre: Fanni nyitogatta a szemét, és mosolyféle suhant át az arcán az énekszóra. S volt, hogy el is aludt időközben.

Nem sokkal arrébb egy nagyon pici koraszülöttet fog keblére édesanyja, Irma hozzá is odamegy, váltanak pár szót, majd kicsit később visszatér egy lányos édesanyához, énekelni. Megannyi sors, megannyi kétség, fájdalom, megannyi öröm

Miután pedig elhagyjuk az osztályt, Irma egy kint várakozó, izgatott édesapát is megszólít, csak úgy, spontán, s a férfiből nagyjából 3 perc után folyni kezd a szó arról, hogyan veszi majd karjába első, kicsit korábban érkezett gyermekét. 
Van tehát kikhez bejárni, kiket megszólítani, amihez a zene, az ének tényleg kiváló közvetítőnek tűnik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!