Életmód

2015.09.20. 09:18

Babás regenerálódás - Testet, lelket üdítő mozgásforma anyukáknak

A női test szülés utáni felépülését segíti elő a Kanga-tréning. Az édesanyákon hordozóban ringatózhatnak a babák.

Bokros Judit

Hogyan lehet mozogni, segíteni a szülésen átesett női test megújulását úgy, hogy közben egész nap egy pici babát kell gondoznia az embernek? A várpalotai A. Kovács Brigitta ezt akarta megvalósítani, amikor rátalált a német eredetű Kanga-tréningre.

A mozgásformával egy nyílt napon ismerkedett meg idén nyár elején, s annyira megtetszett neki, hogy azonnal el akarta sajátítani.

Brigitta és Bálint, akik összenőve mozognak a tréningen
Fotó: Molnár Artúr

- Magyarországon Tőkés Renáta volt az első kangatréner, vele a veszprémi nyílt napon találkoztam. Nagyon megfogott az edzésben az, hogy teljesen ki tudott kapcsolni abból a hétköznapi mókuskerékből, amibe egy anya a gyereknevelés során belekerül, s ugyan szeretettel végzi a dolgait, mégis szüksége van a lazításra. Én azonban csak Bálinttal tudtam ezt elképzelni, mivel ő még szopizik, és szinte állandóan rajtam lóg meséli Brigitta, akinek kisfia egy éve született, természetes úton. Amellett, hogy kímélő, de átmozgató edzést kerestem, fontos volt, hogy ennek a tornának regeneráló a hatása. Nekem például szülés közben szétnyílt a hasizmom, s ezen is sikerült javítani. A tréning erősíti a meggyengült hátizmot, gátizmot, de az alakot is formálja, és jókedvre hangol. A babák pedig mindeközben az édesanyára kötve, egy hordozóban élvezhetik a mozgást, és többnyire el is alszanak. Ha a földön csinálunk gyakorlatot, akkor letesszük őket magunk mellé, s aki már nagyobb, az a teremben talál sok játékot - mondja Brigitta, akitől pici fia, Bálint valóban nem tágít szinte egyetlen lépésre sem, miközben beszélgetünk.

A tréningre az anyáknak már a szülést követő hatodik héttől, császármetszés után a 10-12. héttől lehet menni, ha az orvosi vizsgálatnál mindent rendben találnak. Aki a kisbabájával szeretne mozogni, annak adnak hordozót az edzésen, ebben Brigitta munkáját egy tanácsadó is segíti. A tréning során laza, gyerekbarát zenét hallgatnak, és aki szeretné megszoptatni babáját, az is bátran megteheti ezt edzés közben vagy után - teszi még hozzá A. Kovács Brigitta, akivel az érdeklődők az októberi Nemzetközi Babahordozó Héten is találkozhatnak.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!