Életmód

2015.09.02. 16:01

Babatípusok és érintések: ellazulnak, jobban kötődnek a picik

Székesfehérvár – Irigylésre méltó Deák Zsanett hivatása: édesanyákkal és kisbabákkal foglalkozik: az érintés és kötődés csodájára tanítja őket.

Kocsis Noémi

Deák Zsanett a babamasszázs egy különlegesebb vállfaját űzi: az ayurvédikus masszázs, illeszkedve ehhez a holisztikus gyógyító filozófiához, az embert, mint egyént nézi, az ő saját fizikai és lelki tulajdonságaival, gondolataival. Bizony, nincs ez másképp akkor sem, ha az illető még csak hat hetes, gőgicsélő kisbaba. A masszőri tudással kezében ma már édesanyákat tanít meg, hogyan masszírozzák otthon a kisbabájukat, akár annak egyéves koráig is, hogyan csendesítsék le ezzel a nagyon emberi és szeretetteljes eszközzel, vagy éppen ha túl csendes, hogyan motiválják, hogyan pörgessék fel egy kicsit.

– A babákat is besorolhatjuk ugyanis a három nagy csoportba testtípus, vérmérséklet, gondolatok/viselkedés alapján. Ha az anyukánál is megállapítjuk ugyanezt, ő tudni fogja, szülőként mik az erősségei, netán hátrányai, mire képes, s mindezt hogyan fordíthatja a kapcsolatuk előnyére. Már a köldökcsonk leestekor meg lehet kezdeni a babamasszázst, de a hat hetes életkor általánosabb és egészen egyéves korig szoktam javasolni, hogy masszírozzák az anyukák nyugodtan a gyermeküket. Utána egy apróságot már nehezebb lekötni a csendes érintésekkel, hiszen megnő a mozgásigénye. Felnőttkorban mindenki élvezi a kellemes érintéseket, kivéve, aki gyerekkorában nem tudott ahhoz hozzászokni.

Az ayurvédikus babamasszázsnál tehát nem maga a masszázs a fő rész, ez csak egy az egész elemei között. Hiszen az elbeszélgetés, az igények felmérése is ugyanúgy fontos alkotóeleme lesz. Zsanett egyébként nagyon élvezi, hogy aranyos kicsikkel és szüleikkel foglalkozhat – bár elég nagy kanyarokkal jutott el ideáig. A kommunikációt tanult, majd operatőrként és fotósként is működő kétgyerekes anyuka  a masszázsban találta meg hivatását.

– Létezik az érzés, hogy az ember egyszer csak rátalál arra, ami igazán fontos lesz, mintha ajándékba kapná, hogy „neked ezt kell csinálnod”, nekem a masszírozás ilyen. De sosem csak a fizikai sík érdekelt, mindig fontos volt számomra, hogy egy kicsit teljesebben nézzem a hozzám forduló embert, a lelket, a gondolatokat. Biztos vagyok benne, hogy ha annak idején tudom, mi is az ayurvédikus babamasszázs, mint anya, a gyerekeimmel való kapcsolatomban is több, teljesebb lehetek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!