Életmód

2015.06.21. 15:35

A jóga sok mindenkinek szól, a babáknak és a gyerekeknek is

Székesfehérvár - Gyermekeknek és a víz szerelmeseinek is tartanak már jógát. Szűcs Dorina mindkettőben otthon van.

S. Töttő Rita

Vasárnap volt a Jóga Nemzetközi Világnapja - ezt ünnepelte tegnap az Öreghegyi Közösségi Házban tartott jóganapjával Szűcs Dorina és jógacsapata is. A jóga nem egyszerűen egy sport, annál több vélekednek hívei: holisztikus szemlélet az egészség és a jólét területén. Dorina 2006-ban ismerte fel a jóga áldásos hatásait, amikor egyetemre került. Neki sokat segített:

- Többek között a jóga segített, mint kiegészítő holisztikus gyógymód kilábalni a depresszióból.Két éve döntöttem úgy, hogy elvégzem a jógaoktatói és sportedzői tanfolyamot. Gyermekkorom óta érdekeltek azokra a nagy kérdésekre a válaszok, miszerint, mi az élet értelme, célja, honnan jövünk, merre haladunk . A pszichológia, az elme működése, ezáltal a jógapszichológia számomra különösen érdekes terület. Gyermekkoromtól kezdve aktívan sportoltam, életem meghatározó részévé vált a sport. A jógában megtaláltam, azt a mozgásformát, amely egyszerre foglalkozik a lelki és elmefolyamatokkal, miközben megfelelő fizikai fittséget is eredményez - mondja Dorina, aki már gyermekjóga órákat is tart.

- A gyermekjóga eszköz annak érdekében, hogy a gyermekek képesek legyenek kifejleszteni önmagukban minden pozitív tulajdonságot. A gyermeki lét sajátosságait figyelembe véve, egy jógaóra minden pillanatát átszövi a játékosság és mese. Külső szemlélőként egy drámajátékot figyelhetünk meg, jelmez nélkül, ámde tudatos mozgáselemekkel, teljes átéléssel kivitelezve. A mozgás, a játék, a mese alkalmazása egy időben - mesél a gyermekjóga áldásos hatásairól az oktató, aki szerint ez a mozgásforma összetetten fejti ki a hatását az egész emberre vonatkozóan. Erősíti az idegrendszert, javítja a figyelmet, koncentrációt, fejleszti az önbizalmat, testtudatosságot, hozzásegít a szorongások, félelmek leküzdéséhez. Jótékonyan hat a csontokra, izmokra, ízületekre, rugalmassá teszi a hátgerincet, korrigálja a rossz testtartást, erősíti az immunrendszert. Megtanulnak a gyermekek ellazulni, amely a mai világban kincset ér. Vagyis: testi és lelki harmóniát eredményez.

Ám a gyermekjóga képességfejlesztő hatásokkal is rendelkezik teszi hozzá Szűcs Dorina: fejleszti a memóriát, az észlelést, érzékelést, a verbális, érzelmi és gondolkodási funkciókat is. Általában külön foglalkozunk az óvodásokkal és iskolásokkal. Tinédzser kortól már a felnőtt csoportokban jógázhatnak a gyermekek. Sőt, létezik babajóga is tudjuk meg. A sport szeretetét Dorina egyébként kisgyermekkorából hozta:

- Korán megtanultam, hogy a sport éppúgy szól a személyiség fejlesztéséről, mint a test neveléséről. Testnevelés tagozatos iskolába jártam, versenyszerűen atletizáltam és tíz éves korom óta a mai napig versenyszerűen vitorlázom a Velencei-tavon - árulja el magáról. S hogy a két szeretett sportágát valahogyan összehozza, újabb terveket sző. Ezen a nyáron szeretném minél több emberrel elkezdeni megismertetni a vízen való jógázás csodálatos világát, azaz az úgynevezett Stand Up Paddling jógát, amelyet egy szörfdeszkához hasonló, csak kicsit szélesebb és vastagabb deszkán hajtunk végre. Felejthetetlen élmény a vízen jógázni, napsütésben, naplementében egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!