Életmód

2017.03.10. 12:21

Jön a medvehagyma szezonja - mire kell figyelni?

A medvehagyma szezonja most következik, ám veszélyes hasonmása miatt nagyon nagy odafigyelést igényel a gyűjtése!

S. Töttő Rita

A medvehagyma gyógynövény és ízletes gasztronómiai kincs is egyben. A gyöngyvirág leveléhez hasonló, ám ez utóbbi súlyos, halálos tévesztés lehet! Elsősorban úgy lehet megkülönböztetni a medvehagymát bármi mástól, hogy hagymájából egyetlen levél nő csak ki. Erős aromája mellett a levél tapintásából is érezhető a különbség: sokkal sérülékenyebb, lágyabb levele van, mint a gyöngyvirágnak.

Csak a levele alapján és ránézésre a salamon pecsétjével is össze lehetne téveszteni, viszont annak egy száron több levele van, így valójában szedéskor egyértelműnek kell lennie, hogy az nem medvehagyma. Ezért érdemes egyenként szedni a leveleket és megvizsgálni, megszagolni őket. Érdemes most, március végéig szedni, mielőtt még virágzik!


Most érdemes felkeresni a medvehagyma lelőhelyeket
Fotó: Molnár Artúr

Szendvics mellé, krémekbe, pesztóként is alkalmazható a konyhában. Ez utóbbi elkészítése nagyon egyszerű: megmossuk a leveleket, turmixgépbe tesszük, sót, citromot, egy kis fokhagymát és olíva olajat adunk hozzá és összeturmixoljuk. Ha jól átjárja az olaj, akkor nem romlik meg. Csökkenti a vérnyomást, de szívproblémákra és méregtelenítésre, valamint cukorbetegeknek is ajánlott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!