Életmód

2016.07.20. 11:40

Kreatívan tanulni, fejlődni – vannak szülők, akik máshogy gondolják

Székesfehérvár – Sokféle út létezik, nemcsak az életben, hanem például a nevelésben is. Van, aki kifejezetten az állami rendszeren kívüli lehetőségeket keres – és talál is.

Bokros Judit

Az utóbbi időben igen sok kritika érte a hazai köznevelést, közoktatást, így végül is nem csoda, hogy vannak – állítólag egyre többen -, akik külön utakat keresnek. A kétgyermekes Kádár Évát mondjuk már korábban elkezdte foglalkoztatni az iskolán kívüli tanulás – nevezzék unschoolingnak, hackschoolingnak vagy worldshcoolingnak - gondolata, még előbb, mint ahogyan gyermekei megszülettek. Pár éve létre is hozta a közösségi portálon A jövő iskolája elnevezésű zárt csoportot a téma iránt érdeklődőknek. Hogy mi ezzel a cél? Éva így mesélt:

Kádár Éva

- Össze akartam gyűjteni azokat a fontosnak vélt információkat, cikkeket, amelyek majd elvezetnek egy döntéshez a gyerekeim oktatásáról. Az iskolán kívüli tanulás kreatív formáival tíz éve, Londonban találkoztam. Olvastam egy riportot egy apukával, aki nem volt elégedett az iskolai történelemoktatással, ezért fogta a családot, és kiköltözött Olaszországba, hogy testközelből tanítsa meg a gyereknek a római kort. Akkor még mint életforma fogott meg mindez, de aztán elkezdett foglalkoztatni a téma, és sorra jöttek az ide vágó olvasmányok, könyvek.

Éva egészen egyszerűen elavultnak tartja a mai állami rendszert, méghozzá azért, mert az nem az életre készít fel.

- A szülők egyre inkább azt várják a közoktatástól, hogy versenyképes tudással rendelkező, önmagukat eltartani tudó és boldogulni képes, talpraesett gyerekek jöjjenek ki az iskolából. Ám látható, hogy a világ tele van munkanélküli diplomással, ugyanakkor a cégek óriási munkaerőhiányra panaszkodnak. Tehát úgy tűnik, az iskoláknak valahogy nem sikerül beváltani a szülők reményeit – fogalmaz Éva, aki úgy látja: amíg a gyerekek nem járnak intézménybe, addig fantasztikus sebességgel szívják magukba a túlélésükhöz szükséges készségeket, s örömmel fedezik föl a világot a játék révén. Később aztán ez megszűnik, és unott, önbizalom-hiányos, teljesítménycentrikus, fáradt diákok lesznek belőlük. Mindez azért is van, mert az iskola egy mesterséges környezet, ahol alig jut személyes figyelem a gyerekre – véli Éva, aki sokkal jobbnak tartja az internet révén ma már otthonról elérhető, akár ingyenes tanulási lehetőségeket. Az otthontanulás mellett előretörőben van az unschooling és a hackschooling. Ezek közös jellemzője, hogy a gyerek a saját érdeklődése által vezérelve tanul, nem követ semmilyen állami vagy iskolai tantervet. A worldschooling pedig nagyjából azt jelenti: a család járja a világot, a szülők online dolgoznak, a gyerekek pedig tanulják a világot – a világban.

Balról Vince és Borisz, akiknek Éva és párja igyekszik minél több és szabadabb élményt, játéklehetőséget mutatni
Fotó: Kádár Éva

Náluk ez utóbbi lényegében már most megvalósul, csak nem a világban, hanem saját környezetükben. Éva ugyanis otthon van a két fiúval, a  négyéves Borisszal és a kétéves Vincével. (Borisz kérésre, jegyzői felmentéssel maradhat ki ötéves koráig az óvodából, és ez bizonyára Vincével is így lesz.) A teljes munkaidős édesanya-lét hatalmas kihívás számára, tele örömmel, önismereti és fejlődési lehetőséggel. Pedig, korábban pörgős életet élő, önmagára fókuszáló dolgozó nőként nehéz volt átállni erre a lassúbb, mélyebb értékeket magában hordozó életformára, de sikerült, és most már kifejezetten jól érzi magát benne – tudom meg Évától, aki a gyerekek lefoglalásának módjáról azt mondja: inkább ők foglalják le őt.

- Én csak figyelem, mi érdekli őket, és próbálom megteremteni a megismerés, megtapasztalás lehetőségét számukra. Biciklizünk, pocsolyázunk, festünk, gyurmázunk, bankba megyünk, sütünk, mosogatunk. Veszekszünk, aztán kibékülünk. Együtt vagyunk.

Éva nem tart attól, hogy a fiúk a későbbiekben ne tudnának bármilyen közösségbe jól beilleszkedni. Hiszen most is abban vannak, csak másként, mint az általában megszokott. Még nincs bennük félelem, megfelelési kényszer, nincsenek tapasztalataik alá-fölérendeltségről, kirekesztésről - ami Éva szerint nagyon jó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!