Máriacelltől Csíksomlyóig, lovon

A lovas zarándokok betyár ruhában, magyar zászlóval lovaik hátán teszik meg a több mint négyezer kilométeres utat. A Mária-út legnyugatibb végpontjából, Máriacellből indultak húsvétkor, hogy az ugyancsak húsvétkor, a lengyelek legfontosabb zarándokhelyéről, Czestochowából lóháton induló Szántó Zsolttal pünkösdkor a csíksomlyói búcsúban találkozzanak. Zarándoklatukkal több célt vállaltak fel. A húsvéti határkerülés mind a mai napig élő régi székely népszokás. A legények lovon kerülik meg falvaikat, hogy elűzzék az ártó szellemeket, távol tartsák a természeti katasztrófákat és áldást, termékenységet kérjenek földjeikre.

Útjuknak van szakrális célja is. Az 1940-es évek közepén egy magyar szerzetesnőnek, Natália nővérnek látomása volt, amit Mindszenty bíboros kivizsgáltatott, majd miután hitelesnek mondta ki a kivizsgálással megbízott bizottság, illetve több előre jelzett esemény Natália nővér elmondása szerint megvalósult, XII. Pius pápának továbbította. Ezek között a próféciák között találunk Magyarország jövőjével kapcsolatos előrejelzést is, amely szerint hazánkból indul el az az engesztelő mozgalom, amely az egész világ megújulását eredményezi. Natália nővér megjelölte egy engesztelő kápolna felépítésének pontos helyét is a Normafánál, amelynek alapkövét még Mindszenty bíboros tette le, de a háború megakadályozta megépülését. Abban a korban sokan hittek ebben a mozgalomban, de mára feledésbe merült. A lovas zarándokok célja most az is, hogy Natália nővér látomásainak beteljesítésére felhívják a figyelmet.

Chemez Farkasék mögött most közel 600 kilométer áll. Az Ausztrián átszelő útjukat öt napra tervezték, de lerövidítették három napra, mert az osztrák gazdák nem látták őket szívesen. Ha megálltak földjeiken legeltetni, továbbküldték őket. Május 1-re értek Budapestre, a Normafához, ahonnan a Mária-úton haladtak tovább Csíksomlyó felé. Erdély határához május 10-én érkeztek. Korábbi zarándoklatokból ismert embereknél, hagyományőrzőknél, plébániákon kaptak szállást és vacsorát. Baleset is nehezíti útjukat, Hották Attila lábára lépett lova, és lábujja eltört, de így folytatja az utat.

Naponta 50-60 kilométer tesznek meg a lovasok, gyakran a hegyeken keresztül földutakon, sárban, napokig tartó esőben. Szakadt az eső, amikor sárosan, vizesen május 15-én megérkeztek.

A lovas zarándoklat tagjai Chemez Farkas mellett Hották Attila és Faragó István. Terveik szerint augusztus 23-án érkeznek Fehérvárra

Válaszútra, a Kallós Alapítvány Kollégiumába. Pihenőnapot engedélyeztek maguknak. Ruháikat a kollégiumban kimosták, közben pedig megnézték Kallós Zoltán néprajzi múzeumát. Még akkor is ömlött az eső, amikor lovaikat kantáron vezetve másnap továbbindultak.

Úzdiszentpéteren románok vendégei voltak egy kocsmában. Beszélgetés közben kiderült, hogy tetszik nekik a lovas zarándoklat célja. Bezédtől földutakon és réteken haladva lyukadtak ki Marossárpatakra. A magyar-cigánysoron rengeteg jókívánságot kaptak. Még ezen a napon átkeltek a Maroson és ezzel megérkeztek Székelyföldre. Magyarpéterlakán szálltak meg. A falu túlsó felén egy osztálynyi gyerek várta őket és a lovakat: Ez már székely falu, ahol illedelmesek és szelíd szavúak az emberek - írta naplójában Chemez.

Május 18-án érkeztek Szovátára, ahol mindenekelőtt rendbe szedették a kováccsal a patkókat, aztán a Szovátai Huszár Hagyományőrzők kapitánya, Lázár Béla hívta be őket ételre, italra az udvarára. Másnap indultak tovább. Szállásadójuk Tankó Gyuri egy rövidítő útról rajzolt térképet nekik a Bucsin tető felé, de alig hagyták el a falut, összefutottak a régről ismert Pál István szovátai huszárral, aki vezeték lovuk hátára pattant, és egy még rövidebb úton vezette a csapatot. Közben a hegyek és várak történelméről, legendáiról beszélt, és gyógynövényeket mutatott a zarándokoknak.

A lovasok egyre közeledtek Csíksomlyó felé, vállalt útjuk egyharmadához. Minden zarándokúton eljön az a pillanat, amikor az úton lévő a fizikai terhelés következtében elgyöngül, magában Istennel beszélget. Lelkében sok mindent rendez ilyenkor az ember. Chemez Farkas így írt erről naplójában: Mint minden Csíksomlyói zarándoklatomon, most is olyan érzésem van, mintha egy sok száz kilométeres idegen világ után, egy másik Magyarországra érkeztünk volna meg. Egy olyan Magyarországra, ahol nem csak a vendégszeretet, az Istenbe vetett hit, vagy a férfiak harcos természete, de minden igazibb.

Az jut eszembe, hogy amint Hunor és Magyar testvérek voltak úgy vagyunk mi is a székelyekkel. Csakhogy ők az idősebb és bölcsebb testvér. A közösségi élettől, a természetes gazdálkodáson keresztül, a múltba vetett tiszteleten át csodálatos példákat vehetnénk innen át, ha Magyarország újjászületéséről egyszer majd komolyan elgondolkodunk.