Mi rejlik a magány mélyén?

Az ember társas lény ebből a sztereotípiából aligha tud kilépni az emberiség, már csak biológiai, evolúciós okokból sem. Ezért is kapta a magányos, vagy szebben fogalmazva, egyedülálló ember a sajnálatraméltó matricát. A többség ugyanis úgy vélekedik: egyedül lenni rossz. E feltevést továbbgondolva alakult ki a feltevés: a magányos embernek a kommunikációs és szociális képességeiben van a hiba, azaz nem képes a másik emberrel hatékonyan kapcsolatba kerülni.

Ezt a feltevést rengette meg alapjaiban egy friss kutatás, amely rámutatott: a magányosak legalább olyan jó szociális képességekkel rendelkeznek, mint kapcsolatban élő társaik, ha nem jobbakkal... De akkor mi lehet a gond? - tevődik fel ilyenkor az első kérdés. Nagyon fontos gazdasági, nemzeti, kulturális szempontból a válasz, már csak azért is, mert megdöbbentő, elsöprő ütemben nő az egyedülállók száma Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis míg 1970-ben valamivel kevesebb, mint 600 ezer nő és férfi vallotta magát egyedülállónak, addig a 2011-es adatok szerint több mint 1 millió 300 ezren! A magány persze nem egyenlő az egyedülálló fogalmával, de az biztos, hogy az elmúlt évtizedek kiberforradalma, fogyasztói és sikerorientált attitűdje vagy az egyéni szabadságról alkotott fogalmának megváltozása egyre inkább elszigeteli egymástól az egyéneket.

Magyarán, ha kell, ha nem, ülünk a gép és az internet előtt, reggeltől estig dolgozunk, s ez bizony megnehezíti az aktív és tartalmas társas kapcsolatok kialakítását, ápolását. A szabadságról alkotott képünk is megváltozott: nem kötelező beleragadni a rossz kapcsolatokba, sőt, a Szex és New York óta tudjuk: egyedülállónak lenni sem feltétlenül rossz... Sőt. De a magányos ember társra vágyik (az egyedülálló nem biztos). Ahogy az a már említett új kutatás kapcsán már felmerült (melyet az Egyesült Királyságban a Franklin & Marshall Collage professzorai végeztek), az alapfeltevés az, hogy a magányos ember rosszabb szociális képességei miatt képtelen társas kapcsolatok kialakítására. A brit kutatókl azonban rájöttek: nem így van! Kiderült, hogy a magányos tesztalanyok sokkal jobban teljesítettek azon a vizsgálaton, amelyben fel kellett ismerni a másik ember érzelmi világát, szándékait stb., mint a nem magányos emberek. Kivéve akkor, ha előre tudták, hogy a szociális képességeiket fogják vizsgálni! Vagyis, amint tudatosan kellett használniuk szociális felismerő képességeiket, kudarcot vallottak.

Csányi-Nagy Katalin: a bizalom területén élik meg másként a dolgokat a magányosok

A kutatás ennél tovább nem ment. Ezért a következtetés már csak elmélet: a magányos ember könnyebben leblokkol, akármilyen zseniális képességei is vannak. És itt kerül képbe az önbizalom illetve a bizalom kérdése - veti fel a fehérvári Csányi-Nagy Katalin kapcsolati mediátor.

- A magányosok között több az introvertált, másokat nehezen beengedő, nem bizalmaskodó, érzelmi kapcsolatait körültekintően megválogató ember. A fő kérdés, hogy bízik-e a másikban annyira, hogy közel engedje magához? Ők ugyanis a felületes kapcsolatokkal nem nagyon tudnak mit kezdeni. Nem olyanok mint a nagydumás extravertált társaik. Persze a nagydumások is lehetnek magányosak, ahogy a legnagyobb nevettetők között is nagyon nagy arányú a depresszió jelenléte - veti fel a kapcsolati mediátor, s hozzáteszi: a rossz tapasztalatok nyomán is kialakulhat magányosság, de az alapkarakter is lehet visszahúzódóbb... De egy biztos: a képességeknek ehhez semmi köze!

Az egyedülálló magyarokról alkotott képet árnyalja a KSH kutatása: mindig is jóval több nő élt egyedül, mint férfi. A 2011-es adatok szerint például több mint 500 ezer férfi és több mint 800 ezer nő vallotta magát egyedülállónak. S míg a férfiaknál 59 éves korig folyamatosan nő az egyedülállók aránya, majd pedig csökken, addig a nők között életük végéig egyre csak nő ez az arány.