Ne tápláljunk magunkban kínzó szégyenérzetet

Családi példával is illusztrálta szavait. Elmesélte, hogy majdnem a plafonig ugrott kirobbanó örömében, amikor megtudta, hogy ovis kislányának fogalma sincs arról, hogy mi a dolga, ha a sarokba állítják, s arra szólítják fel, hogy most bizony jó alaposan szégyellje el magát. A szakember másnak sem ajánlja, hogy szégyenkezzen, mert szokássá, megrögzött beidegződéssé válhat, hogy rosszakat gondoljunk magunkról. Inkább arra figyeljünk, hogy tetteinkre, szavainkra milyen válaszreakciókat kapunk másoktól. Minden a gyermekkorral kezdődik. Születés után van egy igazán grandiózus, jó éve mindenkinek. A baba akármit is csinál, mindenki díjazza, ünnepli érte, ekkor még nem nem jön kritika semmilyen irányból. A legkisebbek puszta jelenlétükkel örömet váltanak ki a környezetükben élőkből.

Az idilli, paradicsomi állapot azonban hamar véget ér: egyszer csak a gyermek azzal találkozik, hogy nem fér bele minden, hogy nem tehet meg bármit, szabályoznia kell a vegetatív folyamatait, fegyelmezett viselkedést, kontrollált magatartást várnak el tőle. Meg kell felelnie a társadalmi elvárásoknak. Ennek egyik, hatásos eszköze, hogy szégyenkezésre buzdítják, ezzel büntetik meg szabálytalan rosszalkodásaiért.

Minden a gyermekkorral kezdődik. A gyermekünket nemcsak szeretni kell, hanem még a nevelés, szocializálás előtt megismerni, szívig menő benyomást szerezni róla. Szüksége van rá, hogy lássák, ismerjék, figyeljék őt, megtanulják, hogy kicsoda, s ezzel együtt elfogadják, szeressék.

Buda László szerint a gyermekeknek érezniük kell, hogy szüleik élvezik a velük eltöltött időt, az ő társaságát Fotó: Koppán Viktor

Hatni kell a gyerekre azzal is, hogy lássa: az ő világában számottevő felnőttek, a szülei jól érzik magukat a testükben, az életükben. Nélkülözhetetlen, hogy a gyermek érezze, szüleik élvezik a vele eltöltött időt, a társaságát.

- A gyermekkor után egész életünkben olyan helyet keresünk, ahol újra azok lehetünk, akik vagyunk - mondta Buda László, aki úgy látja, hogy bizony mindannyian neurotikusak vagyunk valamelyest, jobban vagy kevésbé, de igenis mind szenvedünk az életünkben, mert nem pontosan azt az életet éljük, amit szeretnénk. Ez normális, nincs minden sarkon boldogságtól sugárzó, derűs ember.

Buda László azzal folyatta, hogy mindannyiunkban történik egyszer egy hasadás, amikor rádöbbenünk, hogy nem vagyunk egészen olyanok, amilyennek talán lennünk kéne. Ez szorongáshoz vezet. Megdermedünk attól, hogy valami nem stimmel velünk, s ezt nehéz lecsitítani a bensőnkben.

- Nem vagyok elég karcsú? Szakmailag nem vagyok elég jó? - tett fel a mindenkit nyomasztó kérdések közül néhányat az előadó.

Az állandó szégyenérzet önutálatot, önpusztítást, önszabotázst válthat ki. Buda László úgy véli, hogy testünk betegségeinek is gyakran van lelki eredetű oka, magunkban hordozott fájdalmak, feldolgozatlan traumák.

- A lelki feszültséget, mint fájó tüskét, ki kell húzni. Gyógyító ereje van annak, ha jóban vagyunk magunkkal.