Sosem fáradt el sűrűn élni a magyar falusi Mary Poppins

Ma van a születésnapja Tóth Sándorné Szöllősi Magdolnának, 1939. február 20-án született Gyúrón. A családi fáma szerint méteres hóban cipelte a bábaasszonyt mindenórás feleségéhez a férj, akkoriban ugyanis háznál szültek az asszonyok. Magdolna élete a 20. század minden fontos és szomorú történetét magába foglalja, s a 21-dikbe is ugyancsak "beleártotta" magát ez a törékeny, örökmozgó asszony!

A gyurói nyugdíjasklubot az önkormányzat tartja fenn a művelődési házban, ahol Magdolna társadalmi munkában, azaz ingyen gardírozta a szépkorú csapatot. "Mindig közéleti voltam" - fogalmazza meg egyszerűen. Sokat és színesen beszél-mesél, fanyar humorral, kíméletlen őszinteséggel és roppant szórakoztatóan.

Nem illik betegségekről írni, de nála muszáj a kéttucatnál több műtétet, a halálos fenyegetésű betegségekből való kilábalásait, a pacemakerét, a csípőprotézisét legalább érintőlegesen felsorolni, mert ebből más erőt meríthet! Magdolna meg akart gyógyulni, s meg is gyógyult. Kórházi orvosok azóta is emlegetik kicsit csodaszámba menő akaraterejét.

Magdolnát néhány napja a gyúrói faluházban a nyugdíjasklub beli asszonyok köszöntötték nagy-nagy szeretettel
Fotó: Hársfalvi Mária

Műtétei után röviddel már szaladt is a kertbe, intézte a család és a maga ügyeit, fürge alakja hol itt, hol ott tűnt fel. Tízévesen veszítette el az édesanyját, édesapja 1956-ban halt meg betegségben, így a fiatal árva megtapasztalta az élet nehézségeit. Egy ideig Újpesten, a Helmig Dezső-féle gépgyárban dolgozott az édesapa, hirtelen megérzésére költözött haza a család Gyúróra. Másnap lebombázták a budapesti szoba-konyhás szolgálati lakásukat. Magdika a nyolc osztályt elvégezvén két évet dolgozott kisegítő családtagként a gyúrói téeszben, masinázott aratáskor a nagynénjével, mikor mit. Utána Székesfehérvárra iratkozott be a tanítóképzőbe, de olyan szegények voltak, hogy tornafelszerelésre nem telt, s hazajött Gyuróra, lepedőbatyuval a hátán. Munkakönyvet váltott, az erdészetnél vissza akarta adni a 600 forintos fizetését, hogy biztosan eltévesztették. Ennyit érdemel, mondták neki, mert Magdolna férfimódra állt helyt a munkában.

1957-ben ment férjhez, egy fia és egy lánya született, ma pedig már hét unokája, két dédunokája a büszkesége. A frissen indult gyúrói konyhán főzött 1964-től, majd az értelmi sérültek otthonában dolgozott 1968-1989 között, ott élelmezésvezetőként. Már felnőttként érettségizett le, s a napi munkája mellett mindig voltak állatai otthon, még tehenet is tartottak.

Magdika ezekről is mesél, megunhatatlanul. Mondja a különböző históriákat a borjú-kalandról és a nyulakról, a kertjéről, a virágairól, a közeli szőlőhegyről, s persze a süteményeiről, mert Magdolna sokszor gondol egyet, s már illatozik is valami finomság a konyhában. A nyugdíjasklubban utazásokat szervezett, mindig kitalált valamit, s egyébként is fáradhatatlan, biciklizik télbe-nyárba".

Mondhatnánk, afféle magyar falusi Mary Poppins ő, s a család legfiatalabb tagjai legalább oly büszkék rá, a nagymamára, dédmamára, mint ahogyan ő rájuk. Magdolna a Fejér Megyei Hírlapot tizenhárom évig hordta a faluban, mert mint mondta, úgysem tudott aludni, nem esett nehezére hajnalban a postaládákba dobni lapunkat. Mindezek miatt is, talán nem részrehajlás, ha most boldog születésnapot kívánunk neki. Isten éltesse!