Adományokat gyűjtöttek

2021.01.13. 18:00

Hazánkban is nagy sikerrel zárult az első rákellenes világséta

Nagy sikerrel zárult, több mint 250 magyarországi résztvevője volt a vasárnap tartott első Rákellenes Világsétának – mondta a Magyar Rákellenes Liga elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Rozványi Balázs hozzátette: a világon több mint 200 városból, ezen belül Magyarországon 35 településről regisztráltak a sétára. Magyarországon további öt település regisztráció nélkül vett részt a sétán.

Elmondta, minden résztvevő városnak kijelöltek egy időzónát a sétára, és az egyes időzónák összessége adta ki a teljes 24 órás sétát, amely így egyfajta stafétaként valósult meg.

A rendezvénnyel adományokat gyűjtöttek a kezdeményező Relay For Life nevű civil szervezet 2021-ben megvalósuló programjaira. A rendezvényre azokat várták, akik együttérzésüket kívánták kifejezni daganatos beteg hozzátartozójuknak, ismerősüknek vagy más rákbetegeknek, illetve támogatni szeretnék a daganatellenes harcot fűzte hozzá Rozványi Balázs.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!