Enying

2014.10.23. 07:20

Behozni a lemaradást - Enying új polgármestere a jövőről, a tennivalókról

Enying - Sok lemaradást, tartozást szeretne pótolni Viplak Tibor, Enying új polgármestere, aki együttműködésre kéri azokat is, akik esetleg nem rá szavaztak.

Házi Péter

Öten indultak a város polgármesteri székéért, s bizony nem nagy különbség alakultak ki az első három helyezett között. A fellebbezések után azonban már végérvényes, hogy Viplak Tibort választották Enying új polgármesterévé.

- Azért dolgozom majd a következő öt évben, hogy ez a szavazásnál is látható megosztottság megszűnjön vagy legalábbis csökkenjen Enyingen, mert csak együtt tudunk komoly eredményeket elérni. Fidesz támogatással, de függetlenként indultam: a városházán belépve minden enyingi érdekében szeretnék dolgozni, az ajtón kívül pedig igenis szeretném kihasználni a kormányzati támogatást - mondja a családjával két évtizede Enyingen élő közgazdász, aki korábban dolgozott a helyi városgondnokságnál, mostanáig pedig a siófoki Zöldfok Zrt. vállalatirányítási rendszerét működtette.

- Enying környékén vannak az ország talán legjobb minőségű földjei, ezekre alapozva érdemes munkahelyeket létrehozni. Szinte hihetetlen, hogy városként még nincs szennyvízcsatornánk. A remények szerint jövőre végre elkészülünk vele, ám addig is az egyik legfontosabb feladatunk a beruházással kapcsolatos sok panasz mielőbbi orvoslása. Ennek érdekében is szeretnénk az ismert közösségi oldalon egy hivatalos Enying oldalt létrehozni, ahová várjuk a lakossági bejelentéseket, kéréseket, amelyekre igyekszünk minél hamarabb reagálni - mondja az elmúlt ciklusban a pénzügyi bizottság elnökeként is dolgozó új polgármester.

- Sok a lemaradásunk: ha valaki végigmegy a településen, láthatja, hogy milyen sok utat, járdát kéne rendbe tenni. Ezeket a következő időszakban szeretnénk az ésszerűség keretein belül felújítani. Aztán itt van a Cifrakert rehabilitációjának szükségessége, ahol a tanuszoda is megépül. A balatonbozsoki városrészben pedig a hosszú évek óta üresen álló tornyos iskolának kell funkciót találni, véleményem szerint itt egy helytörténeti múzeumot és közösségi teret lehetne kialakítani. Fontosnak tartom a közterület-felügyelet felállítását, mert sok az illegálisan lerakott szemét a településen, s bizony a lakosságot is szükséges egy kicsit felrázni , cselekvővé tenni - sorolja a terveket a polgármester.

De ha már a lakosságnál tartunk, nem lesz egyszerű kezelni, hogy sokaknak nincs pénze a szennyvízcsatorna önrészére, vagy ha van is, egyszerűen nem akarják megérteni a rákötés fontosságát: - Hamarosan átvizsgáljuk, hogy a víziközmű társulatnál mennyi a valós bekötések aránya és igyekszünk valamilyen megoldást találni ezekre a problémákra - válaszol a frissen megválasztott elöljáró. Mint mondja, Enying számára fontos, hogy valódi járásközponttá váljon. Ez nem csak felelősség, de egyben lehetőség is a kisváros számára. Felelősség, hogy miként tudja összefogni, jó irányba vinni a környék kistelepüléseit, de lehetőség is a fejlődésre. Az új járóbeteg szakellátó központ építése amely nemsokára kezdődhet is erre példa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!