Enying

2015.12.11. 17:36

Egyéves lett az Enyingi Borkedvelők Rendje

Enying – Egy évvel ezelőtt alakult meg az Enyingi Borkedvelők Rendje. A szőlőhegyen megtartott születésnapon érdemérmet kaptak az alapítók.

Házi Péter

Tavasszal szemétszedést hirdettek és vittek véghez, részt vettek az országot bejáró bormaratonon, Szent Orbán szoborral gazdagították az enyingi szőlőhegyet, s szinte a város összes rendezvényén ott voltak szervezőként vagy éppen résztvevőként. Igen, az Enyingi Borkedvelők Rendjéről van szó, amelynek születésnapját az enyingi Öreghegyen, Horváth Csaba pincéjénél ünnepelték, ahol Horváth Elemér tiszteletbeli tag köszöntötte a résztvevőket, köztük a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola igazgatóhelyettesét, Dely Tündét, valamint Enying polgármesterét, Viplak Tibort is. Utóbbi megköszönte a borrend eddigi munkáját, majd a Borrend elnök-nagymesterének, Pallag Mihálynak átadta a Borrend Adománylevelét, és érdemérmét. Az adománylevelet, amelynek odaítéléséről a rend nagytanácsa döntött, ezt követően az alapító tagok, Bukta Zsuzsa, Pallag Csenge, Horváth Csaba és Nagy József Ödön vehette át, így kiérdemelték a rend címerének viselését. Az ünnepség hivatalos része meglepetéssel, a borrend elmúlt egy évét bemutató kisfilm levetítésével zárult. Ezután kötetlen beszélgetéssel, forralt borral, pohárköszöntőkkel, no meg finom vacsorával folytatták a születésnapi megemlékezést a szőlőhegyi présház melegében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!