Ercsi

2017.06.12. 12:22

Megvan a kormányablak helye Ercsiben

Ercsi - A képviselőtestület előző ülésén döntött arról, hogy a Fő utca 27. szám alatti ingatlant használatba adják a Fejér Megyei Kormányhivatalnak, hogy ott kormányablakot alakíthassanak ki. Így a járáson belül nem csak Martonvásáron, hanem a közeljövőben már Ercsiben is lehet ügyeket intézni – tudtuk meg Győri Máté polgármestertől.

Bokros Judit

Téma volt a forgalmi rend felülvizsgálata is. A lakossági mellett rendőri, polgárőri észrevételeket is figyelembe vesznek, s ezek alapján készül majd egy javaslat, amelyről később dönthetnek. Az egészségügyi központ szakellátásai kapcsán elhangzott: 5, a kötelező ellátási területen kívül eső település önkormányzatával már sikerült szóban megállapodni abban, hogy hozzájárulnak a tőlük érkező betegek költségeihez. Három településsel még folyamatban van a konkrét megállapodás, ám az elvi egyezség korábban megtörtént.

Az Ercsi Kinizsi SE Tao-s pályázaton való indulásához szükséges önrészhez kért támogatást. Ezt 7,9 millió forinttal tervezték be a következő évi költségvetésbe. A klub további 5 millió forintos likviditási segítséget kapott az önkormányzattól az új öltöző építésének befejezéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!