Az elődöntő első idegenbeli mérkőzésén alulmaradt a Volán

2016. február 24., 21:18 szerző: Szupkai Gábor fotós: Kricskovics Antal
hozzászólás
Budapest – A jégkorong Mol Liga elődöntőjének első mérkőzésén a Tüskecsarnokban kezdett a MAC ellen a Fehérvár AV19.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A bemelegítések közben már egy lemezlovas próbálta hangulatba hozni a közönséget, köztünk legyen szólva, egyértelmű volt, hogy a játékosok a jégen jobb munkát végeznek majd.

Tyler Dietrich az első MAC elleni összecsapásra Christopher Bodó sérülése miatt Bartalis Istvánt hívta harcba az EBEL csapattól, valamint Rajna Miklóst, de a kapuban Janis Kalnins kezdett. Sárpátki Tamás, Varga Arnold és Vincze Péter maradt a keretben.

Bármilyen furcsa, kezdés után csak kóstolgatták egymást a csapatok. Akadtak ugyan helyzetek, de a kapusoknak nem kellett tudásuk legjavát nyújtaniuk ezek hárításához. Aztán persze Bálizs Bencének talán ez is kevés lett volna, hogy hárítsa Sárpátki Tamás rakétáját, ami a botoskesztyű felett elsuhanva találta meg végcélját. 0-1. A mérkőzés első kiállításánál rögtön többesszámot kell használnunk, hiszen egy kis dulakodás után mindkét csapat rövidebb lett egy emberrel. A négy a négy elleni játékban a hazaiak tökéletesen kitakarták Kalnins elől a kilátást, akinek így olyan nehéz dolga volt, mintha egy paraván mögött kéne hárítania. Nos Michael Quinn lövésénél nem is sikerült ez a bravúr, a korong a bal kapuvasról pattant a hálóba. 1-1. Újabb jegyzőkönyvbe kívánkozó esemény nem történt, jöhetett az első pihenő.

Aminek során a szurkolók köszöntötték a lelátón megjelenő Frank Banham-et. Aki örömmel láthatta, hogy a második játékrész első helyzeteit a Volán alakítja ki, vezetést mégis a hazaiak szereztek, Terbócs István vágta a kapuba a Kalninsról kipattanó korongot. 2-1. Nemsokára megkapta az első emberelőnyt a FAV19, ami végül kettős előny lett, és ez túl nagy lehetőség volt ahhoz, hogy kihagyják a fehérváriak, Mitchell Holmberg vágta a bal felsőbe a pakkot. 2-2. Kicsit több mint hat és fél perc elteltével ismét a MAC drukkerek örülhettek, mikor egy kapu előtti itt a korong, hol a korong játék után Jeffrey Hayes volt a legügyesebb. 3-2. Szempillantás alatt egyenlített Alexander Grieve, aki egy kontra után egyenlített. 3-3. A sorminta azonban folytatódott, újra a fővárosiak szereztek gólt, Grieve kiállítását kilenc másodperc alatt kihasználta Nagy Krisztián. 4-3. Ezt sajnos ismét gyors hazai gól követte, Jeffrey Hayes duplázott. 5-3. Jól jött a szünet.

A záró játékrészben a fehérvári szurkolók is kitettek magukért, ha rajtuk múlik, minimum egyenlített volna a FAV19. A fiúk viszont csak szépíteni tudtak húsz másodperccel a vége előtt, Mitchell Holmberg góljával. 5-4. Kikapott a Volán.

A MAC ezzel 1-0-ra vezet a négy gőzelemig tartó párharcban. Az elődöntő második mérkőzés csütörtökön 19 órakor szintén a Tüskecsarnokban lesz.

Szupkai Gábor

hozzászólás

Hozzászólások