Fehérvár AV19

2015.05.08. 07:01

Fekti István: A TAO valósággal a felhők fölé repítette a magyar jégkorongot

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója, Fekti István nem tudott érzelemmentesen szólni az ünneplőkhöz.

- Mintha csak a saját gyermekem lenne, úgy tekintek erre az akadémiára – kezdte mondandójában akadémiánk ambíciózus sportigazgatója. – A kezdetektől az a cél vezérelt bennünket, hogy mindig egy picit jobban csináljuk, egy picit magasabbra emeljük a mércét. Öt éve lázas munka vette kezdetét, mert amikor elhatároztuk, hogy beindítjuk az akadémiát, semmilyen követendő példa nem állt a rendelkezésünkre. Nem volt hová, nem volt kihez bekopognunk, hogy tanácsokat kérjünk, mert minta nem volt.

Az élet viszont beindult az akadémián, ma már háromszáznál is több növendékkel, s az idáig vezető út nem volt könnyű. Viszont – annál sikeresebb.
- Úgy érzem, minden egyes esztendő mérföldkőnek számított az akadémia életében – folytatta Fekti. – Az első évben egyetlen aranyérmet nyertünk, s bizony, ezzel a számmal – még ha egy bajnoki cím mindig is értékes – elégedetlenek voltunk. Ráadásul egy hetvenmilliós léket ütöttünk a felnőtt csapat hajóján, s majdnem elsüllyedtünk mi is, a klub is. Ekkor lépett életbe a TAO-támogatás, ami valósággal a felhők fölé repítette a magyar jégkorongot, s az akadémiánkat egyaránt.
És innentől kezdve valóságos sikertörténetről beszélhetünk.
- A második esztendőben már több korosztályos bajnoki címet nyertünk, majd következett az EBYSL megnyerése, később már ifjúsági szinten is bekapcsolódtunk az osztrák liga vérkeringésébe, idén pedig az U16-osoknál is megmutatkozott a bajnoki forma.

Hogy honnan, hová jutott el a magyar hoki fellegvárának számító utánpótlásképzés Fehérváron, arról Fekti István szavai mindent elárulnak:
- Színes palettán mozgunk, mert játékosaink közül a MOL Ligában, az EBEL-ben, immár az A-csoportban, s külföldön, légiósként is játszanak, úgyhogy minden szintre eljuttattunk sportolókat.
Végül, de nem utolsósorban a névadó, Ifj. Ocskay Gábor szellemi örökségéről is szó esett.
- Az értékrend, amit Ifj. Ocskay Gábor behozott ide, azt képviselik a fiataljaink. Óriási szó ez, a szülőknek pedig köszönet jár azért, hogy a legféltettebb kincsüket, a gyermeküket ránk bízzák.

Andics Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!