Fehérvár AV19

2015.10.09. 19:17

Frusztráló pofont kapott a Fehérvár AV 19 a Debreceni HK-tól

Székesfehérvár - A MOL Liga 11. fordulójában a Debreceni HK elvette mindhárom pontot a Fehérvár AV 19-től.

Káldor András

Hat óra előtt tíz perccel huszonkét mindenre elszánt fehérvári legény indult a bemelegítéshez. Az előző fordulóban a MAC otthonában hosszabbítás után szenvedtek vereséget, és annak ellenére, hogy azért egy pontot így is hozott a konyhára a meccs nem volt kifejezetten elégedett a szakvezetés ezzel.

– Ha a kedden nem működő dolgok ezúttal jól sikerülnek, akkor nagy esélyünk van a győzelemre – mondta Énekes Lajos a fehérváriak másodedzője a mérkőzést megelőzően. Ellenfelük az idényben először látogatott az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba, méghozzá több, a szurkolók által is jól ismert játékossal a soraiban. Hetényi Péter a felnőttek között öt szezont húzott le, de előtte még a korosztályos csapatokban is szerepet kapott. Artjom Vaszjunyin, pedig szintén régi bútordarabnak számított a Raktár utcában, mielőtt Dunaújvárosba, majd Debrecenbe szerződött. Összesen nyolc szezonon keresztül szolgálta a kék-fehéreket. Essék szó Vay Ádámról, aki már 16 évesen berobbant a honi hoki elitbe, a tehetséges hálóőr 2010-ben tizenkét meccsen erősítette a gárdát. Ahogyan számítani lehetett rá egy kemény, sokszor annak is a lélektani határát átlépő, kellemetlen stílusban hokizó ellenféllel találta szembe magát a Volán.

Az első húsz percben rengeteg lehetőségük volt arra, hogy bevegyék Vay ketrecét, de ő igazolta a mérkőzések óta tartó jó formáját, pedig sorozatban ez volt a tizenegyedik meccse, amelyet végigvédett. Így, aztán bosszankodhattak a fehérvári drukkerek, mert két kettős emberelőny maradt kihasználatlanul, és már-már attól kellett tartanunk, hogy a hazai kapuban Alex Scola megfázik. A legtöbbet a Fehérvár harmadik sora veszélyeztette a hajdúságiak kapuját, Reisz Áronnak, és Christopher Bodónak is lett volna alkalma már az első harmadban feliratkozni a góllövők közé. Nem ez történt, ráadásul a játékrész befejezése előtt 34 másodperccel szinte a semmiből Vincze Péter Tamás Csíki Zoltán átadásából megszerezte a vezetést a DHK-nak. 0-1.

Az első szünet után harcmodort váltottak a vendégek, egyre másra vezették akcióikat, ebben főként Martin Saluga járt az élen, mindenhol ott volt, nem kevés gondot okozva ezzel a bekkeknek. És, ahogy nem igazán volt benne a debreceniek játékában a gól az első harmadban, nem volt ez másként a Volánnál sem, ám mégis a 29. percben megtört a jég, és Bodó bevette Vay kapuját. 1-1.

Mindössze két percig tartott a hazai öröm, mert jött a DHK válasza, a koreográfia megegyezett az első találattal, Vincze duplázott, Csíki passzából. 1-2.

Aránylag gyorsan túltette magát a sokkon a Volán, mert 38. percben Mitchell Holmberg egyenlített, Bodó, pedig ezúttal az előkészítésben jeleskedett. 2-2.

A harmadik harmad első percében a nagy lendülettel kezdő debrecenieket Berta Ákos ismét előnyhöz juttatta, kihasználva egy védelmi megingást. 2-3.

Ezt követően felpörgette a játékot a Volán, nagyon nyomott, és csak Vay bravúrjain múlott, hogy nem tudott egyenlíteni. Kár érte, mert több volt ebben a meccsben.

Fehérvár AV 19-Debreceni HK 2-3 (0-1, 2-1, 0-1)

Székesfehérvár, 400 néző

Vezette: Varjú, Mayer, Váczi, Soltész.

Fehérvár AV 19: Scola – Krogh, Szabó B., Tóth G., Kocsis F., Hamvai – Hegyi Á. Z., Korbuly, HOLMBERG 1, Shupe, ORBAN B. (1) – Arany, Pados, Szabó P.K., Reisz, BODÓ 1 (1) – Lengyel, Vokla, Reiter R., Mazzag, Pillók. Vezetőedző: Tyler Dietrich

Debrecen: VAY – Kovács B., CSÍKI (2), Dancsfalvi (1), VINCZE P.T. 2, VASZJUNYIN (1) – Hetényi P., Wéber (1), SALUGA (1), BERTA 1, Könczei – Emanuelsson, Kunajev, Trosin, Garrett, Kaszkov – Barabás. Edző: Dmitrij Romanov

Kiállítás: 4 perc illetve 14 perc

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!