Fehérvár AV19

2015.03.16. 08:57

Győzni kell!

A negyeddöntő ötödik mérkőzése következik. A tét nem kicsi, ma este eldől, hogy melyik csapat kerül karnyújtásnyira a négy közé jutáshoz.

A Fehérvár AV19 drukkerei számtalanszor bizonyították már, hogy teljes mellszélességgel a csapat mellett állnak, emellett az ötletekből is kifogyhatatlanok. A csütörtöki „leveles akcióról” már írtunk, ezúttal a vasárnapi edzésen szurkolásukkal lelkesítették a fiúkat.

Rob Pallin minden alkalommal elmondja, hogy a rájátszásban már csak nüanszok döntenek a csapatok között, így volt ez az elmúlt két összecsapáson is, amikor a bécsiek csak 1-1 góllal győztek. Talán a vasárnap délelőtti pozitív impulzus lesz az, ami visszatereli a fiúkat a győztes ösvényre.

Az eddigi négy meccs alapján elmondható, hogy a védekezésünkkel nincs probléma, viszont a lőtt gólok nagyon hiányoznak, mert egy-két ütött góllal csak a legritkább esetben lehet meccset nyerni. Támadójátékban feltétlenül javulnunk kell és fontos lenne jobban kontrollálni a játékot, mint az előző két mérkőzésen. A momentum a zsinórban két győzelmet szerző vendégeknél lesz, de remélhetőleg a döntő különbséget ezúttal a hazai pálya és a fehérvári szurkolók jelentik majd. Mind a jégen, mind a lelátón már az első percektől kezdve éreztetni kell a Capitalsszel, hogy ma este számukra nem terem babér a Raktár utcában.

Rob Pallin a megszokott csapatot küldi jégre, azaz az Engstrand – Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham – Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Marino – Orbán, Boivin, Benk, Sikorcin, Magosi – Tokaji, Hetényi P., Németh, Erdély, Vincze sorokkal vesszük fel a harcot a sárga-feketékkel.

EBEL-negyeddöntő, 5. mérkőzés:

2015.március 16. 19.15

Fehérvár AV19 – Vienna Capitals (a párharc állása 2-2)

Vezeti: Smetana, Trilar, Johnston, Smeibidlo

Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok jegypénztárai 16 órakor nyitnak. A vasárnapi elővásárlás után még 450 álló- és 50 diákjegy maradt.

A mérkőzést a Sportklub élőben közvetíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!