Fehérvár AV19

2015.10.21. 04:54

Kétgólos előnye után kapott ki a Volán, és állt fel az Újpest

Székesfehérvár - A MOL Liga 15. fordulójában a Fehérvár AV 19 egy, már nyernek vélt meccset veszített el az UTE ellen.

Káldor András

A két csapat a múlt héten, Újpesten már másodszor találkozott egymással az idei szezonban, de mint ismeretes a mérkőzés Devon Krogh súlyos nyaksérülése miatt 2 perc 16 másodperccel a hosszabbítás vége előtt, kettő kettes állásnál félbeszakadt. A Versenybíróság minap határozott ennek az ominózus időtartamnak a lejátszásáról, így a félbeszakadáskor hátralévő játékidőt a 2016. január 8-i UTE-Fehérvár AV19 mérkőzés előtt kell lejátszani. – Érdekes mérkőzés lesz, hiszen a legutóbbi mérkőzésünkön történtek sokkoló volta biztosan nyomot hagyott mindkét csapatban. Biztos vagyok benne, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy jó mérkőzést játsszunk – nyilatkozta a meccs előtt Tyler Dietrich a fehérváriak vezetőedzője. Mindenesetre az összecsapást, ugyanúgy, mint egy hete Vladimir Babic vezette, akinek döntő érdemei voltak abban, hogy Krogh a körülményekhez képest a lehető legjobban jött ki a balesetből. A fehérvári szurkolók sem feledkeztek meg arról, hogy Babic segített a hátvéden, és a kezdő sípszó előtt annak rendje, s módja szerint megköszönték ezt neki.

Már a mérkőzés első perceiben beszorította ellenfelét a Volán, folyamatos nyomás alatt tartva Ales Sila kapuját. A vendégek lassabban vették fel az „üzemi hőmérsékletet”, de aztán a harmad közepéhez érve már tőlünk is láttunk néhány veszélyes akciót. A 16. percben mégis Garbacz Ádám hozta rá a frászt kapusára, amikor botjáról kis híján a saját kapujába pattant a korong.

Az első szünet után lényegesen nagyobb ritmust diktáltak a vendégek, és bizony nem egyszer ezzel megzavarták, és bizonytalan passzokra kényszerítették a fehérvári bekkeket. Majd a 23. percben Garbacz kiállításával előnyhöz jutott a Volán, és ezúttal Christopher Bodó hibázott, nagy lehetőséget kihagyva. Ezt rögtön két perc elteltével korrigálta Bodó, ráadásul hátrányban, Orban Brance átadásával megiramodott a jobbszélen, és a kiszolgáltatott Sila mellett a keresztvas alá emelte a pakkot. 1-0.

Nem elégedtek meg az egygólos előnnyel, szinte alig telt el perc megduplázták, formás akció végén valóságos tűzijátékot rendezve a lilák ketrece előtt, melynek végén Orban talált be. 2-0. Nem adta fel viszont az UTE, és bő három perc alatt egyenlített. Előbb Turbucz Martin révén, egy kicsit Alex Scola közreműködésével, de megszerezték a szépítő gólt. 2-1.

Ettől olyannyira lendületbe jöttek, hogy egy védelmi hibát használtak ki. Egy fehérvári bekktől elpattanó korongot szerzett meg Karol Csanyi, és Scolát is kicselezve lőtte a jobb sarokba. 2-2.

Még jóformán el sem kezdődött a záró húsz perc, és már az Újpestnél volt az előny, Csanyi átadásából, szinte a semmiből szerezte második találatát Turbucz. 2-3. Kitámadott a Volán, de a kapu előtt határozottabbnak bizonyultak a lilák, és az 51. percben jött az újabb fekete leves, Pichler Ádám talált be Turbucz passzából. 2-4. - Ma főképp akaratban múlt felül bennünket az Újpest, mindenképpen vissza kell néznünk a meccset - értékelt Dietrich.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!