Fehérvár AV19

2015.11.27. 21:01

Dicséret illeti a fehérváriakat, nagyot küzdöttek

Székesfehérvár - A MOL Liga 26. fordulójában a Fehérvár AV 19 csapatát a záró harmadban felőrölte a MAC.

Káldor András

Alaposan elhúzott a MOL Liga első három csapata a mezőnytől, hiszen a DVTK, MAC Budapest, Fehérvár AV 19 trió harmadik tagja, a Volán is kilenc ponttal gyűjtött többet, mint a mögötte álló Újpest. A fehérváriak péntek esti rangadójának tétje, pedig az volt, hogy tudnak-e faragni hátrányukból a kék-fehérek az őket hat ponttal megelőző MAC-al szemben. Ez igencsak nemes feladatnak látszott, mivel – bár mérlegük kedvezően alakult a fővárosiakkal, két győzelem, egy vereség – ám a sérülések, valamint az előző meccseken szárnyaló légiósok hiánya miatt kérdéses volt, hogy sikerül-e folytatni a jó sorozatot. Pedig a liga kanadai táblázatát még mindig a hetek óta az EBEL csapatot erősítő Orban Brance vezeti, és az első négy közé csupán Jeff Hayes a MAC kanadai játékosa tudott beférni még Christopher Bodo és Mitchell Holmberg mellé. Egyedül Holmberg maradt meg közülük hírmondónak a Volánban, míg Hayes mellett Ian McDonaldra is figyelniük kellett a fehérvári bekkeknek.

Rendkívül motiváltan kezdett a Volán, rögtön a második hazai támadásnál a MAC harmadában Reisz Áron jókora bodicsekkel mutatkozott be a nála közel fél fejjel magasabb Drew Olsonnak. Más kérdés, hogy a palánkra felpasszírozott amerikai igazán ezt nem vette zokon, de azért az ellenakciónál fél szemmel, erősen rajta volt a szeme a válogatottban is bemutatkozó fehérvári támadón. Majd a 6. percben Michael Quinn életerős lökete a bal oldali kapuvasat csörgette meg. Rangadóhoz méltó játékot hozott az első húsz perc, amely igazán kiegyenlített volt, ugyan mindkét kapu többször is veszélyben forgott, a csapatok azonban adósak maradtak a gólokkal. Ez az állapot aztán nem tartott sokáig, és a 28. percben az első adandó alkalommal kihasználta Hayes Hegyi Ádám Zoltán hibáját, aki nemes egyszerűséggel odaajándékozta a korongot a centernek, aki öt méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 0-1.

Amennyire pörgős, és ritmusos volt a játék legalább olyan gyorsan, fél perc elteltével jött a Volán egyenlítő, majd újabb egy perc múlva a vezető találata. Előbb Preston Shupe tette bele a botját Holmberg lövésébe, a következő találatnál ez megfordult, Holmberg lőtte a gólt, Shupe átadása után. 2-1. A MAC csapatát különösebben nem tette padlóra a két gyors gól, és akárcsak a fehérváriaknál, náluk is az előző gólszerzőből átadó lett, míg McDonald most már a góllövők közé is feliratkozhatott. 2-2. Majd a harmad végére is tartogattak még meglepetést a fehér mezes fővárosiak, igaz ehhez kellett az is, hogy egy fehérvári korongvesztés után Nagy Krisztián passzából Niko Saarenpää egyedül begyalogolhasson a koronggal Alex Scola kapujának előterébe, és halálos nyugalommal belője mellette a harmadik vendéggólt. 2-3.

Nagy erőket mozgósított a záró játékrészre a Volán, rendesen beszorították ellenfelüket a saját harmadukra, záporoztak a lövések az egykori Volán-kapus Bálizs Bence ketrecére. Azonban mégsem Bálizsnak kellett a gólvonal mögül kihalásznia a pakkot a percben, hanem Scolának, mivel Quinn kék vonalról megeresztett lövése a kapuvas segítségével jutott a Volán kapujába. 2-4. A befejezése előtt három perccel még Holmberg nagy nehezen, másodjára egy lépésről bevette a MAC kapuját. 3-4. Levitte kapusát a Volán a végjátékban, de ez már nem számított, nyert a helyzeteit jobban kihasználó, és talán némileg szerencsésebb vendégcsapat.

Fehérvár AV 19-MAC Budapest 3-4 (0-0, 2-3, 1-1)

Székesfehérvár, 350 néző,

Vezette: Varjú, Haszonits, Váczi, Kis-Király.

Fehérvár AV 19: Scola – Láday, VOKLA, Becze (2), SHUPE 1 (1), HOLMBERG 2 (1) – Arany, Lengyel, Pillók, REISZ (1), Hamvai – Pados, Hegyi Á.Z., Szita, Mazzag, Tóth G. – Szabó B., Varga B., Kiss P., Reiter R. Vezetőedző: Tyler Dietrich

MAC Budapest: BÁLIZS – OLSON, Tokaji, MCDONALD 1 (2), HAYES 1 (1), Klempa – Pozsgai (1), QUINN 1, Saarenpää 1, NAGY K. (1), Szappanos – Mestyán, Stipsicz, Terbócs, Németh A., Bödök – Jászai, Tóth R., Roczanov, Schmál, Egyed. Vezetőedző: Majoross Gergely Kiállítás: 4 perc illetve 10 perc



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!