Fehérvár AV19

2015.03.05. 09:56

Rob Pallin: Ez a szezonnak egy nagyon izgalmas időszaka

Vezetőedzőnk értékelte a középszakaszt. Honlapunknak adott interjújában beszélt negyeddöntőbeli ellenfelünkről és kitért arra, hogy mit szeretne látni csapatától a Bécs ellen.

Hogyan értékelné a középszakaszban lejátszott 10 mérkőzésünket?
A Salzburg elleni első mérkőzésből nem jöttünk ki jól, a játékosaink nagy része akkor tért vissza a válogatottól. Utána nagyon jól védekeztünk, ezért nyertünk meccseket, és emiatt lehetünk sikeresek a rájátszásban is. Nagyon büszke vagyok a csapatra és a kapus teljesítményünkre. A legkevesebb gólt mi kaptuk a középszakaszban.

Mennyit számíthat, hogy pályaelőnnyel kezdünk a rájátszásban?
Jó hogy hazai közönség előtt kezdhetünk, a játékosokon sokat dob a közönség támogatása. Leginkább az első és egy esetleges hetedik mérkőzésen számíthat a pályaelőnyünk.

Hogyan készül a csapat a Bécs elleni párharcra?
Csinálni kell a dolgunkat úgy, mint eddig. Sokan ilyenkor rágörcsölnek a rájátszásra, de fontos hogy a külső hatások ne befolyásoljanak. Továbbra is fókuszálnunk kell a feladatunkra, hasonló módon kell készülnünk, mint eddig, de a legfontosabb hogy a játékosoknak 10-15%-kal rá kell tenniük az eddigi teljesítményükre. Tehát ha jól teljesítesz és a 100%-ot nyújtasz az alapszakaszban, akkor is magasabb szintre kell emelned a játékodat, hogy sikeres lehess a rájátszásban.

Mik az ellenfelünk erősségei és gyenge pontjai?
Nem lőnek sok gólt, van viszont négy nagyon szilárd és kemény védőjük. Nekünk maximálisan oda kell figyelnünk a védekezésre, nem engedhetjük, hogy sokgólos mérkőzést játszunk. Összességében a saját játékunkkal kell törődnünk, hogy mi miben vagyunk jók. Gyorsnak kell lennünk, a párharcokat meg kell nyernünk, a támadó harmadban jól kell megjátszanunk a korongot és természetesen a kiváló kapus teljesítményre is szükség lesz. 

Mit gondol a többi negyeddöntős párosításról?
Ez a szezonnak egy nagyon izgalmas időszaka, mindegyik párosítás nagyon jó és kiélezett lesz. Itt már nem számít, hogy te voltál az első vagy a nyolcadik. Mikor bedobják a pakkot új bajnokság kezdődik, az hogy hányadik helyen végeztél már csak a múlt. Nem csak egy mérkőzésen kell jobbnak lenni a másiknál, ha nyersz az első meccsen az jó, de ha kikapsz, akkor is van lehetőséged javítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!