Ryan Martinelli kész az új kalandra

A Fehérvár AV19 legmagasabb játékosa csak fejét lehúzva tud belépni az öltözőajtón, ám ennél most többet is megtudhatunk róla.

Hogy kezdtél el jégkorongozni?

Két vagy háromévesen tanultam meg korcsolyázni, az édesapám, aki szülővárosom egyetemi csapatában volt edző, vitt először jégre.  Folyamatosan a jégkorong közelében voltam, állandóan meccseket néztem és így már a kezdetektől az életem része a jégkorong. A sportot így nagyon korán kezdtem, és ezáltal már hat-hétévesen csapatban is játszottam. Mindig is a Montreal Canadiens volt a kedvenc csapatom, kedvenc játékosom pedig Sheldon Souray volt, aki egy nagyon jó védő, és a kapus, Patrick Roy is lenyűgözött. Emlékszem azokra a pillanatokra, amikor 1993-ban Stanley Kupát nyert a Montreal, talán akkor döntöttem el, hogy én is jégkorongozó leszek.

Öt éve érkeztél Európába, miért döntöttél a váltás mellett?

Diákkoromban három évig a London Knights csapatában játszottam az iskola mellett, aztán ösztöndíjat kaptam a Nyugat-ontarioi Egyetemtől és ott is diplomáztam pszichológia és kriminológia szakon. Ekkor jött a lehetőség, hogy Olaszországban játsszak profi játékosként és mindig is az volt a vágyam, hogy profi jégkorongozó legyek, így ezt nem hagyhattam ki. Két évet játszottam Olaszországban, fél évet Norvégiában és két és fél évet Németországban.

Mennyire ismered az osztrák ligát?

Sokat hallottam már az osztrák ligáról olyan játékosoktól, akik most is vagy régebben itt játszottak, sőt, a németországi edzőm is tíz évet játszott Ausztriában (Michael Stewart 2001 és 2010 között a Villach játékosa, majd 2010-ben másodedzője, 2012-ig pedig vezetőedzője volt.), mielőtt Németországba jött. Ismerem még David Mecklert, aki tavaly Salzburgban játszott, és sok dornbirni és bolzanoi játékos ellen játszottam, főleg az olaszországi évek alatt. Azt mondták, Európa egyik legjobb ligája ez, a játék nagyon gyors és kemény, ezért nagyon várom, hogy itt is bemutatkozhassak. Amikor Európában kezdtem játszani, eldöntöttem, hogy minél több ligát és országot szeretnék megismerni és akármennyire is szerettem a Fishtown Penguins játékosa lenni -  a mai napig hálás vagyok az ott dolgozóknak a lehetőségért -, úgy éreztem, hogy valami mást kell kipróbálnom, és amikor jött a alkalom, hogy Magyarországra igazolhatok, nem gondolkoztam, hanem belevágtam az új kalandba. A csapatból párszor beszéltem Frank Banhammel, aki sokat mesélt az országról és a kultúráról. Nagyon tetszett, amit mondott, ez is közrejátszott abban, hogy most itt vagyok.  Az interneten már azt is megnéztem, hogy melyik csapat hol van és melyik lesz a leghosszabb túra. Szerencsére itt nem kell olyan hosszú utazásokat vállalni, mint Németországban.

Hogy tudod kihasználni a termetedet a játékban?

Elég nagy védőjátékos vagyok, és a hajam és a szakállam miatt eléggé kitűnök a tömegből, de a lényeg az, hogy stabil védőjátékosnak tartom magam, aki inkább a védekező játékra helyezi a hangsúlyt a támadások helyett.  A fontos számomra az, hogy a saját zónámra koncentráljak, és emellett minél többet segítsek a csapatomnak. Azt mondják rólam, hogy elég nehéz keresztbe passzolni mellettem a fizikumom miatt és a védekező harmadban elég sokat korcsolyázom, így nehéz támadást indítani, amikor a jégen vagyok.

Milyen mezszámot választottál magadnak?

44-esben fogok játszani, ami már kezdetektől kezdve a számom, ez is Sheldon Souraynek köszönhető mert ő is ebben a számban játszott, és rá néztem fel gyerekként.  Hallottam, hogy Ric Jackman viselt 44-est előttem. Érdekes, mert mindhárman elég nagy védők vagyunk, talán a 44-es szám vonzza a védőket (a 44-est több mint 90 védőjátékos viselte az NHL-ben, sokkal több, mint támadó)?