Foci

2015.08.01. 16:42

A gólkirály és a lányok

A Hogy volt? Hogy van? sorozatunk mai főszereplője Szabó József labdarúgó, gólkirály.

Silye Sándor

– Régen, 1977 nyarán kerültem a Videotonhoz. Több klub is megkeresett Dorogon, de a fehérváriakat választottam. Gyerekként éjjel-nappal püföltük a labdát, nyilvánvaló volt, hogy labdarúgó szeretnék lenni. Végigjártam Dorogon a szamárlétrát, valamennyi korosztályban játszottam. 1966-ban lettem igazolt játékos, 1974-ben mutatkoztam be az NB II-es felnőttcsapatban, 1977-ben az NB I-ben, mikor kiestünk, Székesfehérvárra jöttem – mondta.

Hamar kiderült, van érzéke, tehetsége e játékhoz.

– Alighanem, hiszen 18 évesen már bekerültem a felnőttek közé, és meghatározó játékossá váltam. „Vékony" volt a csapatunk, az NB I-ben lőtt 25 gólunkból 10-et én szereztem. Pedig nem csatár voltam, a bányászvárosban középpályást – akkor még fedezetnek hívták – játszottam. A Vidiben is kezdetben ott volt a helyem, de gyorsan a center pozíciójába kerültem, mert akkor hagyta abba Wollek Tibi.

Szabó József, a gólkirály ma. Fotó: Facebook

Nyilvánvaló: Szabó Józsi legszebb emléke székesfehérvári pályáját illetően az UEFA Kupa-menetelés, a finálé volt. Ráadásul ő lett a sorozat gólkirálya, a világ válogatott sztárjai előtt.

– Volt sok szép emlékem, például amikor magyar gólkirály lettem, és természetesen az UEFA-sikerek éve. A két honi bajnoki bronzérem, a Magyar Népköztársági Kupa ezüstérme örökké megmarad pozitívumként. Pechesek is voltunk, mert amikor a gólkülönbség számított, vagy amikor az egymás elleni eredmények döntöttek, emiatt maradtunk le a dobogóról és lettünk negyedikek. Párizs gyönyörű volt, a gólkirályok gáláján olyanok társaságában állhattam a díjkiosztón, mint Platini, Van Basten.

És ez nem minden! Szabó „Tyantyi" – e ragadványnév Vietnamban tapadt hozzá, az ottani nyelven a beszéd nem más, mint Tyantyi. Józsit is így hívták, aligha szűkszavúsága miatt. Beszéljen most a válogatottbeli fájdalmairól.

– Néhány embernek megadatott, hogy legalább egyszer betették a nemzeti csapatba, engem nem. Az én időmben sok jó center volt, de talán én is voltam olyan jó, hogy legalább egyszer pályára léphessek a címeres mezben. Nyíregyházán ott voltam a kispadon a csehek ellen, de Kiss Laci játszott, nem én. A következő héten meg eltört a lábam.

Fortuna nem nagyon simogatta a játékost. Amikor abbahagyta, akkor sem volt könnyű váltania.

– Nem, mert 31 évesen Csongrádival öregnek találtak bennünket. Egy évet játszottam Dorogon, többet meg Ausztriában különböző osztályokban. Öröm, hogy maradhattam a csapat mellett, az utánpótlást edzettem, a legkisebbektől a felnőttcsapatig mindenhol dolgoztam, egy meccsen voltam a felnőttcsapat vezetője.

– Ma a női csapat edzéseit irányítom. Sokat kaptam a labdarúgástól, kár, hogy hajdan nem lehetett olyan egzisztenciát teremteni, mint ma, bár a többségnél jobban éltünk. Lányaim nem lettek labdarúgók, de a leány unokámból még lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!