Foci

2014.10.25. 15:34

Az MTK egygólos győzelmet aratott Felcsúton

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában az MTK Budapest ellen megszakadt a Puskás Akadémia FC győzelmi szériája. Hiába igyekezett a felcsúti gárda ezúttal nem tudta kihasználni lehetőségeit, így a vendégek, ha átmenetileg is, de pontszámban beérték a listavezető Videotont.

Káldor András

Puskás Akadémia FC — MTK Budapest 0—1 (0—1)
Felcsút, Pancho Aréna, 1477 néző.
Vezette: Pintér Cs. (Huszár, Kóbor)
Puskás: Danilovic — Margitics, Kelic, Vaszicsku, Tamás M. — Szélesi (41., Czvitkovics), Polonkai — Lencse, Szakály D. (58., Sallai R.), Harsányi, — Tischler. Vezetőedző: Benczés Miklós
MTK: Hegedűs L. — Poór, Vukmir, Kelemen, Hidvégi — Pölöskei Zs., Vass Á. — Horváth Zs., Kanta J., Bese (83., Vass P.) — Torghelle (90., Hrepka). Szakmai igazgató: Garami József
Sárga lap: Szélesi, Vaszicsku illetve Vass Á.

Kétségtelen, hogy a tavalyi bajnokság nyolcadik helyén végző MTK villámrajtot vett, és nem véletlenül található a tabella második helyén. A gárda gerincét a Sándor Károly Akadémiáról kikerült játékosok alkotják, ám nem feledkezhettünk meg arról, hogy a vendéglátókat is több egykori kék-fehér nevelés, játékos erősíti. Garami József az MTK szakmai igazgatója is amondó volt a kezdő sípszó előtt, hogy ez a tény akár el is döntheti az összecsapást. — Leginkább azoktól a játékosoktól tartok, akik tőlünk kerültek a Puskáshoz. Általában úgy szokott lenni, hogyha valaki a régi csapata ellen játszik, akkor kitesz magáért a pályán. Lencse László a fővárosiaknál lett NB I-es labdarúgó, Tischler Patrik Agárdon nevelkedett, míg az ezúttal a cserepadon kezdő Czvitkovics Péter, pedig tíz és fél évet húzott le a Hungária körúton. Volt tehát kék-fehér kötődés bőven, így aztán ezért is volt igazán pikáns már a találkozó felvezetése is. Arról nem is szólva, hogy a Puskás Akadémia FC ragyogó győzelmi négymérkőzéses sorozat után várta a szintén remeklő MTK-t, amely a legutóbbi hat bajnokiját zárta győzelemmel. Így ez a két csapat tartja a leghosszabb aktív győzelmi (egyben veretlenségi) szériát az NB I-ben.

A mérkőzés kezdőrúgását Szakály Gyula végezte el, aki a felcsútiaknál szereplő Szakály Dénes édesapja, és 55. születésnapjára kapta ez ajándékként.

Az első negyedórában többet veszélyeztetett az MTK, a 20. percben aztán nagyot kellett nyújtóznia Braniszlav Danilovicnak, de Kanta József 27 méteres, bal felső sarok felé tartó szabadrúgását biztosan fogta. A 27. percben egy ártatlannak tűnő eset után szerzett vezetést az MTK. Torghelle Sándort Margitics Andor lökte fel, a szabadrúgást Kanta balról, az alapvonaltól ívelte keresztbe, a másik oldalon helyezkedő Pölöskei Zsolt 13 méterről kapásból bombázott a kapu közepébe. 0-1. A 35. percben ismét Kanta volt a főszereplő, ezúttal jobbról, 19 méterről elvégzett szabadrúgása tornáztatta meg Danilovicot, aki végül a bal felső sarok elől halászta ki a labdát. A 45. percben egyenlítési alkalmat szalasztottak el a hazaiak, Polonkai Attila 30 méteres, bal felső sarokra tartó bombáját tolta ki ujjheggyel Hegedűs Lajos. A 47. percben Lencse tartotta meg a labdát két védő mellett a 16-oson belül, majd Tischlert hozta játékba, aki négy méterről laposan lőtt kapura, de Hegedüs újfent nagyot mentett. Majd ezt követően nagy küzdelem folyt a pályán, de a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben.  A 72. percben Tischler unta meg ezt az állapotot, 18 méteres löketét Hegedűs üggyel-bajjal tudta hárítani. A folytatásban az MTK magabiztosan őrizte vezetését, míg a hiába próbálkoztak Benczés Miklós tanítványai, ezek általában sorra elhaltak már a 16-os előtt. Ellenben a vendégek még a 96. percben is lőhettek volna még egy gólt, de Kanta passza után Hrepka Ádám hagyott ki egy ajtó-ablak helyzetet. Tamás Márk a Puskás Akadémia hátvédje kissé csalódott volt a lefújás után. — Több volt ebben a meccsben, bár igazság szerint inkább döntetlenszagú volt, mivel a kapuk igazán nem forogtak veszélyben. Alakulhatott volna másképp is, egy buta gólt kaptunk, ami egy kis koncentrációval megelőzhető lett volna. Véget ért egy komoly sorozatunk, nincs más hátra, hogy jövő héten tiszta lapot nyitva kezdjünk egy újat, ami legalább ugyanennyi ideig eltart majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!