Foci

2016.03.13. 14:56

Elhunyt a Mágus

A családhoz közel álló információk szerint vasárnap délután elhunyt Verebes József labdarúgó mesteredző, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Ferencz Balázs

A Mágusnak is nevezett szakember 1941. március 23-án született, labdarúgóként a Ferencvárosban nevelkedett, az élvonalban is itt mutatkozott be 1961-ben. Az FTC-ben három mérkőzésen lépett pályára, majd szerepelt az Oroszlányban, a BVSC-ben, a Ganz-Mávagban, a Budafokban és a Középítők csapatában. Edzőként sokkal eredményesebb volt, mint játékosként. 1977-től ívelt karrierje. Vezetőedzőként irányította többek között a Kecskemét, a Vasas, a Honvéd,  a Diósgyőr, a Szeged és a Pápa együtteseit is, de 1987-ben, majd 1993 szeptembere és 1994 júniusa között is a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya volt. Legnagyobb sikereit az MTK-VM és a Rába ETO csapataival érte el.

Verebes József, Mágus 
Fotó: Takács József

A Rába ETO-val 1982-ben és 1983-ban szerzett bajnoki címet, az MTK trénereként 1987-ben nyert aranyérmet. Verebes József két alkalommal ült a Videoton kispadján. 1979 és 1981 között ült a Vidi kispadján, majd az 1998-99-es szezonban irányította a fehérváriakat. Utóbbi időszakát nem kísérte siker, a játékosok fanatizálásáról is híres edzővel búcsúzott az első osztálytól a piros-kék egylet. Edzői pályáját 2010-ben a Nagytétényi Erőmű SE-ben fejezte be.

1982-ben az év labdarúgó edzőjének választották, s ugyanekkor Győrben Pro Urbe díjat kapott.

Verebes József régóta betegeskedett, nemrég tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Tíz nap múlva lett volna 75 éves.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!