Foci

2015.07.28. 15:12

Elkezdték a hölgyek

Székesfehérvár - A Videoton FC női labdarúgó csapata is megkezdte a felkészülést a 2015/16-os idényre.

Káldor András

Az NB II Nyugati csoportjában az előző idényben harmadik helyen végző gárda eljutott az NB I-es rájátszásba is. Idén a dobogót, és esetleg a legfelső osztályt célozzák meg.

- Július 16-án húsz játékossal kezdtünk el alapozni, igaz vannak köztük sérültek is. Lesznek távozóink, de érkezőink is, ám úgy tűnik, hogy a tavalyi csapat magja együtt marad. Lesznek felkészülési mérkőzéseink, most van folyamatban, hogy milyen ellenfelekkel, úgy néz ki, hogy két budapesti csapattal fogunk játszani - mondta idősebb Horváth Gábor a piros-kékek vezetőedzője.

Edzőmeccsek várnak Vidire
Fotó: Molnár Artúr

Augusztus 29-én indul a bajnokság, amelyet a Magyar Kupa sorozata előz meg, de itt még nem biztos, hogy az első fordulóban pályára lépnek, kiemeltek lehetnek, mert tavaly a legjobb nyolc közé jutottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!